Infostart.hu
eur:
384.92
usd:
331.94
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Önkormányzati pénzből épül tó a polgármester háza elé

Meggyes Tamás esztergomi polgármester szerint azért élhető nehezen ez az ország, mert a hatóságok az ésszerű, közjót szolgáló intézkedéseket leállítják. A politikus annak kapcsán fogalmaz ilyen keményen, hogy bár kérte a város, még nem kapta meg az engedélyt egy csónakázótó létesítésére - írja a Népszabadság.

A mederépítés ennek ellenére elkezdődött, a beruházáshoz szükséges pénzt - amelynek pontos összegéről a polgármester nem tudott információt adni - Esztergom biztosítja. A júniusban mélyíteni kezdett új meder egyik sajátossága, hogy éppen a polgármester háza elé tereli a vizet. Így Meggyes Tamásék ablaka az új vízfelület teljes panorámájára nyílik majd.

Farkasházy Tivadar lapja, a Hócipő egyik alapítójának cége az elmúlt két évben hatmillió forintot kapott a BKV-tól imázsnövelésre, továbbá PR-cikkek megjelentetésére - írja a Magyar Nemzet. A laphoz eljuttatott dokumentum, valamint a viccújság érintett számainak vizsgálata után - mint írják - mindösszesen egy gyermek által is elkészíthető, összeollózott munkára bukkantak a szerzők. Az esetek tovább erősítik: a BKV az elmúlt három évben a balliberális hatalom kifizetőhelyévé vált - írja a lap.

Egy lakatos egyszerűen elkérte Vlagyimir Putyin karóráját, amikor az orosz kormányfő a minap ellátogatott a tulai fegyvergyárba - írja az Index. Putyin éppen kötetlenül beszélgetett az egyik üzemegységben, amikor az 51 éves Viktor Zajevszkij megkérte, hogy adjon neki valamilyen emléket. Amikor az orosz miniszterelnök megkérdezte, mire gondol, a lakatos szó nélkül a jobb kezén viselt karórájára mutatott. Az újságok beszámolói szerint Vlagyimir Putyin előbb nyelt egyet, majd lecsatolta és a munkás kezébe nyomta a svájci gyártmányú Blancpaint. Nem sokkal az ajándékozás után a tulai lakatos mindenáron vissza akarta juttatni Putyinnak a karórát, amikor megtudta, hogy egy ilyen óra mintegy 11 ezer dollárt ér.

Nyilvános üzletszabályzatra és általános szerződési feltételek leadására kötelezné a kiskereskedelmet a beszállítókkal szembeni tisztességtelen magatartást tiltó, a köztársasági elnök által kifogásolt jogszabály módosítási tervezete - írja a Napi Gazdaság. Az is kiderül a lap által megszerzett módosítóból, hogy a mezőgazdasági igazgatási szervezet olyan hatalmat kapna a kereskedőkkel szemben, mint a versenyhivatal, illetve a fogyasztóvédelem.

A Világgazdaság azt írja: a mozi-üzemeltetőknek is van mit ünnepelniük a ma kezdődő Moziünnepen. A válság ellenére sem csökkent a múlt évhez képest a nézők száma, a 3D-s filmek sikere pedig az előzetes várakozásokat is felülmúlta. Ez utóbbiak több szempontból is pluszbevételt generálnak a mozisok számára: drágább rájuk a jegy, és új nézőket is a termekbe csábítanak. A hazai moziláncok ennek megfelelően tovább növelnék a térhatású vetítésekre is alkalmas termeik számát, és eredményes őszi-téli szezont várnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Itt a tökéletes vihar az év sztárbefektetésénél

Itt a tökéletes vihar az év sztárbefektetésénél

Korábban előszeretettel használtam az „összeálltak a csillagok" kifejezést az írásaimban, de egy idő után a kollégák elkezdtek élcelődni ezen, így felhagytam a dologgal. Most viszont nem tudom megállni, hogy újra elsüssem, hiszen ez az igazság – tényleg összeálltak a csillagok az év egyik legizgalmasabb befektetésénél, olyan kombinációt (vagy akár: tökéletes vihart!) láthatunk, ami egészen elképesztő ralit hozott magával. Konkrétan olyan történik a szemünk előtt, amit utoljára 2011-ben láttunk. A nagy kérdések: tartós átárazódásról vagy piaci túlreagálásról van szó? Hogy lehet befektetőként részt venni ebben az elképesztő sztoriban? Lássuk!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×