Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Közös nyilatkozatot fogadtak el a magyar-szlovák csúcson - a nap legfontosabb hírei

Közös nyilatkozat elfogadásával ért véget a magyar és a szlovák miniszterelnök találkozója Szécsényben. Bajnai Gordon a Robert Ficóval közösen tartott sajtótájékoztatón bejelentette: a 11 pontos állásfoglalás része, hogy mindkét fél elfogadja az EBESZ kisebbségi főbiztosának ajánlásait a szlovák nyelvtörvény módosításának végrehajtásakor.

A magyar miniszterelnök szólt arról is, hogy - bár érdemben eltérő jogértelmezésük van Sólyom László meghiúsult révkomáromi látgatásáról - mindketten sajnálatosnak tartják azt, ami a magyar államfővel történt. Hozzátette: szakértői egyeztetés lesz az ilyen látogatások normáiról, hogy a jövőben ne történhessen hasonló eset. A szlovák kormányfő folyamatos egyeztetést és párbeszédet javasolt Bajnai Gordonnak, és kezdeményezte, hogy a szlovák közszolgálati televízióban is folytassanak nyílt párbeszédet. Robert Fico ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szlovákiai magyar képviselők egy nappal a mostani megbeszélés után, a szlovák törvényhozás napján részt vesznek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén.

Orbán: az EU fellépése nem pótolja a magyar választ

A Fidesz elnöke szerint az Európai Unió fellépése, amely valószínűleg hosszú jogi procedúrát jelent majd, nem pótolhatja az egyértelmű és erőteljes magyar nemzeti alapú választ a magyar-szlovák ellentétek ügyében. Orbán Viktor, aki az Európai Néppárt vezetőségi értekezletén tartózkodik Brüsszelben, úgy fogalmazott: a bajok gyökere az, hogy ma Magyarország olyan gyenge államnak tűnik a kívülálló számára is, amellyel mindent meg lehet tenni. A volt miniszterelnök úgy vélte: amíg nem lesznek választások, Magyarország nem nyeri vissza az erejét, nem lesz rend és nem lesz tekintély.

Juhász Gábor lesz a titokminiszter

Juhász Gábor, az igazságügyi és rendészeti minisztérium államtitkára váltja Ficsor Ádámot a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszteri poszton - közölte a kormányszóvivő. Szollár Domokos elmondta: Bajnai Gordon ezt be is jelentette délelőtt az MSZP évadnyitó frakcióülésén. A távirati iroda úgy tudja: a miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy szorosabb koordinációra van szükség a titkosszolgálatok és a rendőrség között. Hangsúlyozta azt is: változatlanul úgy gondolja, a polgári titkosszolgálatok felügyeletét minél távolabb kell tartani a politikától. Közben a fideszes Demeter Ervin úgy nyilatkozott: azzal, hogy a kormányfő Juhász Gábort javasolja miniszternek, egyértelművé teszi, az MSZP továbbra is politikai céljaira akarja használni a titkosszolgálatokat.

Nem változtat a PM a hiányprognózison

Nem változtat a Pénzügyminisztérium az idei hiányprognózisán; a tárca továbbra is 3,9 százalékos GDP arányos eredményszemléletű és 4,1 százalékos pénzforgalmi szemléletű deficitet vár - közölte Katona Tamás államtitkár. Az államháztartás hiánya - önkormányzatok nélkül - augusztusban 97,7 milliárd forint, az első nyolc hónapban 913 és fél milliárd forint volt. Katona Tamás a legfrissebb makrogazdasági adatokra hivatkozva úgy vélte: a második negyedévben érhette el mélypontját a gazdaság, ezután javulhat a helyzet; a GDP növekedésére a jövő év második felétől lehet számítani.

November 30-án szavazhat a büdzséről az Országgyűlés

Várhatóan november 30-án tartja a parlament a jövő évi költségvetés zárószavazását. Erről az Országgyűlés leköszönő elnöke számolt be a házbizottság ülése után. Szili Katalin közölte: pénteken veszi át a törvényjavaslatot a pénzügyminisztertől, a büdzsé vitája pedig október 6-án kezdődik. Az Országgyűlés jövő hétfőn kezdi az őszi ülésszakot, amely, szünet nélkül, december 14-ig tart.

Ötmilliárdos hitelt kért a főváros a BKV-nak

Ötmilliárd forintos, rövid távú likviditási hitelt kért a főváros a BKV idei működtetésére a kormánytól. Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes azután beszélt erről, hogy a pénzügy- és a kancelláriaminiszterrel tárgyalt a Parlamentben. A BKV ügyeiért felelős városvezető közölte: a kormány feltétele a bizalom és az átláthatóság helyreállítása volt, hogy olyan visszásságok ne fordulhassanak elő, mint amelyek az elmúlt hetekben kiderültek. Hozzátette: ennek megfelelően kívánják átalakítani a cég irányítási és ellenőrzési rendszerét. Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője a közvélemény szédítésének nevezte, hogy az MSZP tesz rendet a BKV-nál, miközben - mint fogalmazott - a párt idézte elő a jelenlegi helyzetet a közszolgáltató cégeknél.

Nem függesztették fel a terézvárosi csendrendeletet

Hosszas vita után, jogtechnikai okokra hivatkozva mégsem függesztette fel a terézvárosi szórakozóhelyek nyitva tartását szabályozó rendeletet az önkormányzat. A Broadway Egyesület jogi képviselője elmondta: azért döntöttek így a képviselők, mert szerintük a jogszabály hatályát nem lehet felfüggeszteni, így azt csak visszavonni lehetne. A legközelebbi testületi ülés október végén lesz, addig a rendelet mindenképpen életben marad.

Gazdag ajánlat a kulturális örökség napjain

Minden eddiginél bővebb az idei kulturális örökség napjainak kínálata; 372 település 820 műemléképületében és 171 sétaútvonalon várják a közönséget szeptember 19-én és 20-án. Az idei programsorozat középpontjában a szakrális terek állnak, így a résztvevő római katolikus, baptista, görögkeleti vagy akár buddhista egyházi épületek is megnyitják kapuikat.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×