Infostart.hu
eur:
362.2
usd:
322.1
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Hangosnak ítélte a jegyző a Szegedi Ifjúsági Napok koncertjeit

Nem engedélyezte a koncerteket a Szegedi Ifjúsági Napok zárónapján a város jegyzője. A fesztivál marketing munkatársa közleményében hangsúlyozta: emiatt ma több színpadon is meg kellett változtatniuk a programot.

Dömény Ágnes közölte: nem értik a döntést, mivel már hetedik éve a mostani helyszínen, a belvároshoz közeli Újszegedi Partfürdőn várják a látogatókat. Hozzátette: idén már több mint 60 ezren keresték fel a turisztikai vonzerőnek számító rendezvényt. Szólt arról is, hogy a fesztivál szervezői mindig arra törekedtek, hogy a környék lakóit a lehető legkisebb mértékben zavarják, és a legutóbbi vizsgálatok szerint az idén sem lépték túl a megengedett hangerőt.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×