Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elhunyt Püski Sándor

Kilencvennyolc éves korában elhunyt Püski Sándor könyvkiadó. 1938-ban nyitotta meg első könyvesboltját, egy évvel később megalapította a Magyar Élet Könyvkiadót, amely főként a népi írók műveit jelentette meg, de a líra, a próza és a dráma műfajában is időt álló műveket adott ki.

Püski Sándor földműves család gyermekeként született Békésen 1911-ben. 1929-ben érettségizett a helyi gimnáziumban. 1930-ban iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára, ahol 1935-ben doktorrá avatták.

1938-ban nyitotta meg könyvesboltját, egy évvel később alapította meg a Magyar Élet Könyvkiadót. A kiadó főként a népi írók műveit jelentette meg, de elsőkötetes szerzők alkotásait is bemutatta a nagyközönségnek.

A líra, a próza és a dráma műfajában időt álló műveket adott ki, így például megjelentette Erdélyi József, Gulyás Pál, Sinka István, Szabó Pál, Takáts Gyula és Tersánszky Józsi Jenő írásait.

László Gyula ősmagyarság-kutatási alapműve, Kodolányi János, Németh László, Szabó Dezső és Veres Péter tanulmánygyűjteménye is gazdagítja kiadói munkáját.

A kiadót 1950-ben államosították, Püski Sándort pedig 1962-ben hamis vádakkal bebörtönözték. A házaspár 1970-ben az Egyesült Államokba emigrált. Kitelepülésük után nagyon nehezen indult meg a munka, kezdetleges körülmények között, a lakásukról terjesztettek.

Később előadókörutakat szerveztek Magyarországról meghívott művészekkel. 1974-ben vásároltak meg egy kis könyvesboltot New York magyar negyedében. 1975-ben hozták létre a Püski Kiadót, gondozásában az egykori Magyar Élet szerzőgárdáján kívül az akkori Magyarországon politikai okokból közlési lehetőségekhez nem jutott szerzők munkáit adta közre.

A Püski-Corvin Magyar Könyvesház a Nyugaton élő magyarság szellemi központjává vált. 1989-ben tért vissza Budapestre, ahol feleségével a Krisztina körúton lévő könyvesháza a népi irodalom szellemi örököseinek gyűjtőhelyének számított.

Püski Sándor munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. Magyar Örökség-díjat kapott, átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmét, legutóbb a Szent István-díjat. Püski Sándor 98 éves volt.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×