Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Induljon korábban munkába, kezdődnek az útfelújítások Budapesten!

Hétfőn reggel indul a fővárosi útfelújítási program második üteme; megújul a macskaköves Thököly út, továbbá a Hűvösvölgyi út - közölte Budapest közlekedési tanácsnoka.

Lakos Imre az InfoRádióban elmondta: a Thököly utat két szakaszon, a Dózsa György út és a Hungária körút, valamint a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja között újítják fel, de a várható metróépítkezés miatt csak ideiglenes pályaszerkezetet kap. Hozzátette: a járdaszakaszokat is felújítják, a kereszteződésekben pedig lesüllyesztik.

A munka várhatóan október 10-én fejeződik be, ezalatt irányonként egy-egy sávot lehet majd használni, 30 kilométeres sebességkorlátozás és parkolási tilalom mellett. A teljes költség csaknem 430 millió forint. A II. kerületi Hűvösvölgyi út felújítása szintén hétfőn kezdődik; a munkálatok várhatóan szeptember 18-án fejeződnek be.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×