Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Veszélybe kerülhet a reál tárgyak középiskolai oktatása

Veszélybe kerülhet a reál tárgyak középiskolai oktatása, miután az idén is nagyon kevés jelentkező volt ezekre a mesterszakokra.

A Népszabadság írása szerint a jelentkezők kevesebb mint felét vették fel a képzésekre, mert nem volt diplomájuk. Fizikatanári mesterszakra összesen 42 hallgató került be, miközben két éve 60-an kaptak fizika szakos egyetemi szintű tanári diplomát. Kémia szakos tanárnak most 24 hallgató tanulhat; 2007-ben 45 ilyen diplomát adtak át. Biológiatanári szakra 59 hallgatót vettek föl az idén, két éve 145-en szereztek oklevelet, az informatikatanári szakon 194-en tanulhatnak, miközben 2007-ben 271 diplomát adtak ki.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×