Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.83
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Weinek Leonárd, korábbi elnökjelölt, kilép az SZDSZ-ből

A vasárnap délelőtt még az SZDSZ pártelnöki posztjáért versengő Weinek Leonárd, Zugló polgármestere kilép az SZDSZ-ből.

A politikus az MTI-hez eljuttatott késő délutáni közleményében azt írta: az elmúlt időszak párton belüli eseményei és a mai tisztújítás végeredménye alapján egyértelművé vált számára, hogy az SZDSZ-en belül sem szervezeti, sem politikai szempontból nincs esély a megújulásra.

"A mostani választás nemhogy felszámolta volna a szekértáborok közötti harcot, hanem még jobban kiélezte azt. Az SZDSZ vezető politikusai évek óta egymás elleni érzelmeik, valamint szűk körű egyéni érdekeik által vezérelve politizálnak" - fogalmazott Weinek Leonárd.

Véleménye szerint az elnökválasztás eredménye és a küldöttgyűlésen történtek egyaránt azt vetítik előre, hogy az elmúlt években tapasztalt gyűlölködés, a mások kiszorítására irányuló kisszerű személyeskedés folytatódik a jövőben is. Az SZDSZ-ben ezért nincs esélye mindannak, ami létjogosultságot adhat egy pártnak ahhoz, hogy a politika az emberek mindennapi problémáiról, boldogulásáról szóljon - fejtette ki.

Hozzátette, részéről a megméretés arra irányuló kísérlet volt, hogy "lehet-e az elsősorban belső hatalmi csatározásokban érdekelt erőközpontoktól függetlenedni képes többséget" szerezni az SZDSZ-en belüli rendszerváltás lebonyolításához és egy teljesen új nemzeti liberális közpolitika létrehozásához, ráadásul mindezt alulról építkezve.

Közölte: öncélú, egyéni vagy szűk csoportérdekeket szolgáló helyzet fenntartásában nem hajlandó részt venni, ezért a mai nappal kilép az SZDSZ-ből.

Weinek Leonárd - Retkes Attila és Badacsonyi Szabolcs mellett - a vasárnapi rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen az SZDSZ egyik elnökjelöltje volt. Retkes Attilát választották elnökké, aki 228 voksot kapott, Badacsonyi Szabolcsra 106-an szavaztak, s ő kapta a legkevesebb szavazatot (72).

Weinek Leonárdot - még mielőtt eljuttatta az MTI-hez a kilépéséről szóló közleményt - az SZDSZ küldöttgyűlése beválasztotta a párt teljesen megújult ügyvivői testületébe. A megválasztott ügyvivők közül ő volt az egyetlen, akit Retkes Attila nem említett azok között, akiket az ügyvivői testületben szeretne látni.

Az MTI érdeklődésére Weinek Leonárd azt mondta, kapott hírt arról, hogy beválasztották az ügyvivők közé, azonban - mint fogalmazott - majd a lista eggyel előrébb ugrik.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×