Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.95
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A kormányfő egymillió forintot fizetett be a krízisalapba

Bajnai Gordon felkérte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja ki a Dohány utcában megvert zsidó férfi ügyének körülményeit, és dolgozzon ki javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében. Egyebek mellett erről számolt be Szollár Domokos kormányszóvivő.

Az országban senkit sem érhet sérelem a származása vagy a vallása miatt - mondta a kormányszóvivő annak kapcsán, hogy június 30-án éjjel három férfi megvert egy zsidó származású embert a Dohány utcában. Szollár Domokos elmondta: Bajnai Gordon felkérte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert, hogy tájékozódjon a vizsgálat állásáról, és tegyen javaslatot a hasonló helyzetek elkerülésére.

Szollár Domokos beszámolt arról, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn Ankarában aláírja a Nabucco gázvezetékről szóló kormányközi megállapodását az érintett országok képviselőivel közösen.

A kormányszóvivői tájékozatón szó volt arról is, hogy 5,5 milliárd forint gyűlt össze mostanáig a kormány által júniusban létrehozott krízisalapban. Bajnai Gordon - azon túl, hogy fizetését és illetményeit ide utalja - egymillió forintot ajánlott fel magánvagyonából az alap számára - mondta Szollár Domokos.

Elhangzott az is, hogy a kormány ismét engedélyezi a gyermekjátékok és kozmetikumok árusítását a piacokon; valamint az, hogy könnyítettek a mezőgazdasági munkagépek közlekedésének szabályain. Mostantól az aratás idején a munkaterülethez viszonyítva nem 20, hanem 50 kilométeres körzetben nem kell engedélyt kérni a közútkezelőtől.

További könnyítés, hogy ha valakit mégis megbüntetnek az ötven kilométeres körzeten kívül eső közlekedés miatt, akkor a korábbinál hatvan százalékkal kisebb összegű büntetést kell fizetnie.

Újságírói kérdésre válaszolva Szollár Domokos elmondta: a magyar uniós biztos-jelölt megnevezése egyelőre nincs napirenden, ahogyan az sem, hogy le kell-e váltani Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatóját. Hozzátette: amint lezárult a Pénzügyminisztériumi vizsgálat az MNV ügyében, akkor döntenek a személyi vagy a szerkezeti átalakításokról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×