Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Ágh Attila szerint Németh Miklós ideális kormányfőjelölt lenne az MSZP számára

Októbernél tovább nem halogathatja az MSZP, hogy miniszterelnök-jelöltet válasszon a jövő tavaszi választásokra - hangsúlyozta Ágh Attila politológus. Hozzátette: a lehetséges jelöltről nehéz megmondani, hogy a várható választási kudarcot követően milyen esélyei vannak politikai pályájának folytatására.

A politikai elemző az InfoRádióban rámutatott: a lehetséges jelöltek fejében két forgatókönyv él, egyrészt tartanak attól, hogy most, az MSZP támogatottságának folyamatos romlása idején megválasztott kormányfőjelölt egy kamikazepolitikus, akit a többiek feláldoznak, és akinek a biztosra vehető választási vereség után kettétörik a politikai karrierje.

Másrészt az is elképzelhető, hogy bár a párt élére álló ember nem fog nyerni a választásokon, de mégis javítja az MSZP pozícióit, megerősíti annak váltópárt szerepét, azaz a kormányra kerülőkkel szembeni valódi alternatívaként állítja be. Aki képes lesz erre, az hosszú időre beágyazza magát a szocialisták vezetésébe - hangsúlyozta Ágh Attila.

Az elemző ugyanakkor hangsúlyozta: a lehetséges jelöltek nem tudják pontosan eldönteni, mi vár rájuk. Hozzátette: a szocialistáknak meggondolandó lenne, hogy a rendszerváltás miniszterelnökét, Németh Miklóst kérjék fel erre a feladatra. Õ ugyanis meg tudna nyerni olyan támogatókat, például a falvak vagy a közepes méretű városok lakóit, akiket eddig nem nagyon tudott elérni az MSZP.

Kommunikációs vereség

Ágh Attila úgy véli: az MSZP kommunikációs szempontból szenvedett vereséget az elmúlt években, hiszen például az egy főre eső jövedelem szintje nem indokolja azt a pesszimizmust, ami az országot jellemzi.

Az egyetemi tanár szerint jól látszik, hogy Bajnai Gordon, a korábban függetlenségét hangsúlyozó kormányfő egyre inkább baloldaldali értékek, elvek mentén politizál.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×