Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Határnyitás: Magyarország csak az NDK vezetésétől tarthatott

Egyedül az NDK vezetésétől tarthatott Magyarország akkor, amikor 1989. szeptember 10-én éjfélkor megnyitotta a határt Ausztria felé a kelet-német turistáknak - mondta az InfoRádiónak Romsics Ignác történész.

Az akadémikus professzor szerint Horn Gyula akkori külügyminiszter mellett döntő szerepe volt a nyitásban Németh Miklós miniszterelnöknek, Horváth István belügyminiszternek és a határőrségnek is.

Az teljes határnyitáshoz vezető események sorába tartozott a Páneurópai Piknik '89 augusztusában, vagy a több mint száz keletnémet turista "beköltözése" az NSZK nagykövetségére, akiket Nyugat-Németország és Magyarország megállapodása után a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével egy éjszaka repülővel vittek el az NSZK-ba.

Így már nem volt meglepő a kormány azon döntése, hogy az összes turistát kiengedi az országból - mondta Romsics Ignác.

Franz Vranitzky egykori osztrák kancellár szerint Ausztria egy percig sem habozott húsz évvel ezelőtt, amikor lehetővé tette, hogy a Magyarországról kiáramló keletnémet turisták átmehessenek az NSZK-ba.

A politikus az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, az osztrákok jó részének még a mai napig is ellenérzése van a Habsburgokkal kapcsolatban, ezért sem támogatta Ausztria a Páneurópai Pikniket, aminek Habsburg Ottó volt a fővédnöke.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×