Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
326.47
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

ÁSZ: Nem volt jól előkészített a felsőoktatási reform

Nem volt kellőképpen előkészített a többciklusú felsőoktatási képzési rendszerre való átállás - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a felsőoktatási törvény végrehajtásáról szóló vizsgálatában, amelyben megalapozott, a társadalmi-piaci viszonyokhoz igazított felsőoktatási stratégia kidolgozását javasolta a kormánynak.

Az Állami Számvevőszék vizsgálata a törvény súlyponti előírásainak rendszerszemléletű ellenőrzésére és a 2005-2008 közötti időszakra irányult, s kiterjedt az Oktatási és Kulturális Minisztériumra, az Oktatási Hivatalra, valamint az állami, egyházi és magán felsőoktatási intézményekre.

A többciklusú képzési rendszerre való átállás nem volt kellően előkészített - olvasható a jelentésben, amely szerint az alap- és mesterképzés kialakítása időben eltért egymástól, és ez megnehezítette az egymásra épülő szakstruktúra létrehozását megnehezítette.

Óriási túlkínálat


A vizsgálat során az ÁSZ megállapította, hogy a 2005-ben elindított alapképzési szakok többségének képzési gyakorlata szétaprózódott, párhuzamos képzések vannak. Példaként említik, hogy kommunikációs és médiatudományi alapszakot 19, gazdálkodási és menedzsment alapszakot 28 intézmény indított. A képzési szerkezet prognózisok hiányában nem felel meg a munkaerő-piaci igényeknek.

Az elhelyezkedést közvetítő szervezetek a pedagógus, közgazdász és menedzser szakokon 10-30 százalékos, a jogász és bölcsész szakokon 30-50 százalékos túlkínálatot jeleztek a múlt év végén. A törvény által előírt - a felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolatát segítő - diplomás pályakövetési rendszer kialakításában nem történt érdemi előrelépés - közölte a számvevőszék.

Csökkenő színvonal, pazarló támogatás

Az ÁSZ szerint a törvényben biztosított tizenkét féléves képzési idő nem ösztönzi a hallgatókat tanulmányaik mielőbbi elvégzésére, ami pazarló állami támogatást jelent és a hallgatói teljesítmények színvonalának csökkenését eredményezi. Az ellenőrzött időszak éveiben több tízezres létszámkülönbség mutatkozik az utolsó évfolyamos és a diplomát szerző hallgatók száma között.

A felsőoktatásról teljes körű adatszolgáltatást előirányozó felsőoktatási információs rendszer (FIR) működése - 28 százalékos intézményi adat feltöltöttségével - a 730 millió forintos állami támogatás ellenére sem tekinthető eredményesnek, mert használhatósága erősen korlátozott.

Túlszabályozott

A számvevőszék kitér arra is, hogy a felsőoktatás rendszere túlszabályozott, a törvény mellett azt több mint 30 kormányrendelet és miniszteri rendelet szabályozza gyakori módosításokkal. A felsőoktatási törvényt megalapozó szakmai programok nem számoltak kellő mértékben a demográfiai helyzetből adódó hallgatói létszámcsökkenéssel, valamint a létszám és az oktatási kapacitások összhangjával. (A 2008. évi hivatalos felsőoktatási kapacitás-akkreditáció 489 ezres hallgatói férőhelyet rögzített.)

Az ÁSZ a helyszíni ellenőrzés megállapításainak hasznosítása mellett javasolta a kormánynak egy megalapozott, társadalmi-piaci viszonyokhoz igazított, felsőoktatási stratégia kidolgozását, különös tekintettel a képzési és intézményi szerkezetre, valamint az állami szerepvállalásra.

Az oktatási és kulturális miniszternek a felsőoktatás fejlesztési terveinek elkészítését és a képzési rendszer munkaerő-piaci prognózisok figyelembevételével elvégzett felülvizsgálatát indítványozták. Az ÁSZ szorgalmazta továbbá, hogy a tárcavezető kezdeményezze a finanszírozási rendszer átalakítását, a felsőoktatási információs rendszer és a diplomás pályakövetési rendszer jogszabályok szerinti kialakítását, működtetését.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×