Sólyom László biztos abban, hogy az egész magyar igazságszolgáltatásnak öröm, hogy megoldódott az egy éve méltatlanul húzódó probléma. A Legfelsőbb Bíróság új elnöke megválasztása után azt mondta: nyitottabb és hatékonyabb igazságszolgáltatást szeretne. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját harmadszor jelölte a tisztségre az államfő.
Támogatja a tejtermelőket az agrártárca
Támogatja a tejtermelők nagyobb mértékű uniós támogatásról szóló követeléseit a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Dékány András, a tárca szóvivője a tejágazatban dolgozók luxemburgi és budapesti demonstrációja után azt mondta: egyetértenek azzal, hogy az Európai Bizottság legalább a gazdák önköltségének fedezéséhez szükséges feltételeket teremtse meg. A budapesti demonstráción a Tej Terméktanács alelnöke emlékeztetett: a gazdák egyebek mellett a tejkvóták befagyasztását, valamint a támogatások, illetve az export-visszatérítések növelését követelik Brüsszeltől. Istvánfalvi Miklós hangsúlyozta: másfél év alatt több mint 40 százalékkal, literenként mintegy 55 forintra csökkent a tej belföldi felvásárlási ára.
Drágul a dízel
Szerdán bruttó három forinttal drágul a gázolaj; a benzin nagykereskedelmi árát most nem emeli a Mol. Takács Szabolcs, a Portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: a mostani változással a gázolaj ára átlagosan 270 forintra nő, a benziné pedig 290 marad. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kutaknál 25 forintos eltérést is tapasztalhatnak az autósok. A szakértő emlékeztetett arra, hogy a társaság egy hete 4-4 forinttal növelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Úgy vélte: ha a következő hetekben nem csökken drasztikusan a benzin tőzsdei ára, július elseje után az áfa és a jövedéki adó növekedése miatt biztosan 300 forint fölötti lesz a 95-ös benzin kiskereskedelmi átlagára.
Nem változott a jegybanki alapkamat
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. A testület közölte: a szinten tartás mellett a reálgazdasági és inflációs kilátásokat, valamint a pénzügyi piaci folyamatokat mérlegelve döntött. A tájékoztatás szerint az alapkamat csökkentésére akkor lesz lehetőség, ha továbbra is javul az ország kockázati megítélése. Közben londoni feltörekvő piaci elemzők azt közölték, hogy a makrogazdasági alapmutatók alapján el kellene kezdeni a jegybanki alapkamat csökkentését Magyarországon. A szakértők 2-2 és fél százalékpontos idei mérséklést tartanak indokoltnak.
Demonstráltak a katonák
A kormány megszorító intézkedései ellen tartott figyelmeztető demonstrációt több csatlakozó érdekképviselettel a Honvédszakszervezet a Parlament előtt. Mészáros Géza, a szakszervezet elnöke azt mondta: a megszorítások az alacsonyabb beosztásban dolgozó katonáknak akár 30 százalékos jövedelem-kiesést is okozhatnak.
Átcsoportosítással a Margit híd felújításáért
Költségvetési átcsoportosítások elfogadását javasolja a Margit híd felújításához szükséges további több mint 17 milliárd forint biztosításához a Főpolgármesteri Kabinet. Az ülésen elvetették azt az elképzelést, hogy a következő két évben újabb hitellel biztosítsák ezt a pénzt. A városvezetés elé már alternatívaként sem került az a korábban felhozott javaslat, hogy az 1-es és a 3-as villamos vonal meghosszabbításának elhagyásával teremtsék elő a hiányzó pénz nagy részét. A kabinet az M5-ös és az Ipacsfa utca közötti összeköttetés elhagyásával 3,2 milliárd forintot, a kerékpárút-építésre elkülönített keret csökkentésével 2,3 milliárdot, az egyéb hidak felújításra szánt keret mérséklésével pedig 13 milliárd forintot javasol átcsoportosításra 2011-ig a Margit híd felújítására.
Olvadnak a gleccserek Svájcban
Svájcban 12 százalékkal csökkent a gleccserek területe az utóbbi egy évtizedben; a rekordsebességű olvadás oka a hőmérséklet emelkedése és az egyre csökkenő mennyiségű havazás - derült ki a zürichi Szövetségi Műszaki Egyetem tanulmányából. A svájci jégmezők az elmúlt tíz évben kilenc köbkilométert veszítettek térfogatukból. Az utóbbi 150 évben a 2003-as esztendő volt a legmelegebb; akkor 3 és fél százalékos volt az olvadás. A kutatók szerint 2050-re a svájci Alpokban a téli átlaghőmérséklet 1,8 Celsius-fokkal, a nyári pedig 2,7 Celsius-fokkal fog emelkedni.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások