Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Sólyom László újra Baka Andrást jelölte főbírónak

Ismét Baka Andrást jelölte Sólyom László államfő a Legfelsőbb Bíróság elnökének kedden.

A KEH közleménye emlékeztetett arra: a két nagy parlamenti frakció nyilvánosan támogatásáról biztosította Baka Andrást - akinek a megválasztását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is támogatta -, a jelölt azonban a hétfői szavazáson mégsem kapta meg a szükséges többséget.

"Ez megrendítette a parlament szavahihetőségét, és ezzel az államszervezet demokratikus működése sérült. Az államfő szerint csak a nyilatkozatokkal összhangban lévő szavazás képes orvosolni ezt a sérülést" - olvasható a közleményben.

Az LB korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak 2008 júniusában járt le a mandátuma. Baka Andrást az államfő először 2008 májusában jelölte a főbírói posztra, azonban - csakúgy, mint hétfőn - akkor sem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados parlamenti támogatást.

Sólyom László ezután kétszer is Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét jelölte, ám sem 2008 decemberében, sem idén márciusban nem volt meg a szükséges parlamenti támogatás, így jelenleg az LB egyik kollégiumvezetője áll a Legfelsőbb Bíróság élén.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×