Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nincs döntés Baka András újrajelöléséről

Nem született még döntés a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelöléséről - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. Korábban Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője bejelentette: a képviselőcsoport nyílt levélben kéri Sólyom László államfőt, hogy jelölje újra Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke arról számolt be, hogy pártja egyeztetést kezdeményez az ügyben a köztársasági elnök és a parlamenti pártok között. Szerinte Sólyom Lászlónak még a törvényhozás nyári szünete előtt új jelöltet kellene állítania.

Tegnap az Országgyűlésnek ismét nem sikerült megválasztania a jelöltet annak ellenére, hogy a két legnagyobb frakció, az MSZP és a Fidesz is előzetesen támogatásáról biztosította a jelöltet.

Sólyom László köztársasági elnök a szavazás után arról beszélt, hogy meg kell gondolni, mi értelme van újra jelölni főbírót egy ilyen parlamentnek. Baka András a történtek után úgy fogalmazott: méltatlan a jogállam egyik alapintézményével politikai játékot űzni. A Legfelsőbb Bíróságnak csaknem egy éve nincs elnöke.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×