Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Pelczné: a szocialisták felélték a holnapot és a mát

A szocialisták felélték a holnapot, hogy hatalomhoz jussanak, és felélték a mát, hogy hatalomban maradhassanak - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a párt XXIII., tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.

A politikus a Fidesz elnökségének kongresszusi beszámolóját ismertette. Pelczné Gáll Ildikó azt mondta: szerinte a szocialistáknak nem a mérhetetlen arrogancia és a fennhéjázó ostobaság a legnagyobb bűne, hanem az, hogy semmibe veszik és kinevetik a választóikat és a demokráciát.

Úgy vélte: ettől a kormánytól a fasisztázáson és a válság elmélyítésén túl nem számíthatnak semmi jóra. A politikus szerint a szocialisták kormánya nem számol a gazdaság reális helyzetével, igényeivel, rátelepszik az országra, kiviszi belőle a tőkét, a munkavállalókból pedig munkanélkülieket varázsol. "A létező szocialisták kormányzása alatt mindenki rosszul jár", aki termel, alkot, dolgozik - hangoztatta.

Véleménye szerint az MSZP semmibe veszi a demokráciát és lábbal tiporja a jogállamiságot. A Fideszre és szövetségeseire utalva úgy fogalmazott: mára itt található mindenki, aki a rendszerváltoztatásnak az örököse, és aki egy pillanatig sem alkudott meg a pártállammal.

Pelczné Gáll Ildikó közölte: a családok, a gazdák, a vállalkozások mindannyian meg tudják oldani saját problémájukat, de az soha többé nem fordulhat elő, hogy egy kormány maga legyen a probléma.

A vasárnapi EP-választással kapcsolatban úgy vélekedett: "lélekben győztünk". "Azt mondtuk, elég ebből a tehetetlen sodródásból, (...) igen, Magyarország többre képes" - fejtette ki, hozzátéve, számítanak Magyarország minden polgárára, és ők is számíthatnak a Fideszre. Álláspontja szerint a választók pedig azt mondták: "bízunk bennetek, lássuk, mit tudtok".

Hozzáfűzte: a szocialisták által megszokott utóvédharcok, az ejtőernyős káderek széthintése és a vagyonuk kimentése nagyon sok fájdalmat fog okozni, azonban eljön majd az igazság pillanata.

"Nehéz feladat vár ránk, azért küzdünk, hogy szabadság és demokrácia legyen Magyarországon" - zárta beszédét Pelczné Gáll Ildikó.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×