Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Botrányok sora: miért nem lett államtitkár Boldvaiból?

Elképzelhető, hogy Bajnai Gordon és köre el volt foglalva más problémákkal, a személyi kérdésekkel senki sem foglalkozott, így fordulhatott elő, hogy a Tocsik-ügy vádlottjából, Boldvai Lászlóból államtitkár lesz - ezt Wermer András kommunikációs szakértő mondta az InfoRádióban. Boldvaiból nem lett államtitkár, de ez nem is csoda, hiszen azóta már egy másik botrányos ügyben is felmerült a neve.

Alig, hogy felmerült Boldvai László neve egy esetleges államtitkári kinevezés kapcsán, már arról cikkezett a sajtó: vádlottja volt a Tocsik-ügynek. Wermer András szerint már a felkérés is vitatható, ám az még inkább, hogy maga a jelölt sem gondolt arra: kiderülhetnek a régi ügyei.

Azóta ismét a sajtó kereszttüzébe került Boldvai, aki végül nem lett infrastruktúrafejlesztésére felelős államtitkár. Kiderült, hogy egy 1050 négyzetméteres villát építtetett magának Salgótarjánban, egy 3000 négyzetméteres telekre.

A Tocsik-ügyben üzérkedéssel vádolt, majd felmentett politikus bruttó 440 ezer forintot keres, költségtérítései együtt pedig 375 ezer forintra rúgnak, mindez azonban kevés ahhoz, hogy fenntartson egy ekkora házat. Felesége pedagógus, közalkalmazotti bért visz haza, miközben gyermekük Svájcban tanul, és van egy BMW-terepjárójuk is.

Boldvai László 1994 és 1998 között az MSZP kincstárnokaként dolgozott. A Fővárosi Bíróságon zajló Tocsik-perben 1999. február 8-án befolyással üzérkedésért fogházbüntetésre, vagyonelkobzásra és pénzmellékbüntetésre ítélték, de egy évvel később a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új eljárást kért az ügyészségtől; Boldvai Lászlót ezután zsarolással gyanúsították, de a Legfelsőbb Bíróság ez alól is felmentette.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×