Infostart.hu
eur:
355.61
usd:
307.83
bux:
132023.35
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Zentai: A döntéshozók elfelejtették, hogy a könyvkiadást támogatni kell

A válság még csak most kezdi éreztetni a hatását a könyvpiacon, ám egyelőre úgy tűnik, nem kell rendkívüli visszaeséstől tartani - mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke. Zentai Péter László hozzátette: komoly nehézségeket jelent a kiadóknak az állami támogatás hiánya.

A gazdasági és hitelválság idején az egyik forgatókönyv szerint az emberek visszafogják a kulturális fogyasztást, hiszen létfenntartási cikkekre kell költeniük, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke azonban elsősorban nem attól tart, hogy elmaradnak a vásárlók.

Zentai Péter szerint a problémát az okozza, hogy elmúlt tíz év konjunktúrája elfeledtette a döntéshozókkal azt, hogy a könyvkiadást segíteni kell, ahogyan azt a Magyarországhoz hasonló méretű országokban teszik. A magyar könyvkiadásban ugyanis, amely más kulturális területtel ellentétben versenypiaci körülmények között működik, a válság most kezdi éreztetni a hatását - jegyezte meg.

Drámai következményekkel járt, hogy elzárták a csapokat, hiszen van olyan feladat, amit a magyar könyvkiadás színtiszta piaci körülmények között nem tud megoldani. A piac fejlődési potenciálja az elmúlt két évben a kimerült - hangsúlyozta Zentai Péter László.

Újra a Millenárison

Kétszáz új kiadvány jelenik meg az idén április 23-26-a között zajló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, köztük tudományos írások, kortárs magyar és külföldi irodalmi alkotások. De az Ünnepi Könyvhéten sem maradnak újdonságok nélkül az olvasók: akkor négyszáznál is több magyar kötet - köztük klasszikus magyar szerzők új kiadásai - jelenik meg.

A rendezvények nem konkurálnak egymással: a magyar könyvbarátok komoly érdeklődését mutatja, hogy két ilyen léptékű eseményt lehet tartani egy viszonylag kis nyelvterületű országban - mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután kedd este 110 oldalas korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány a magyar Országgyűlésben, Brüsszelben is benyújtotta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. A terv olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan kulcsfontosságú ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a kis- és középvállalkozások. Az EU most értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
A világ legerősebb országa is belebukhat, de egy nyertese már biztos van az év legjobban várt eseményének

A világ legerősebb országa is belebukhat, de egy nyertese már biztos van az év legjobban várt eseményének

Magyar idő szerint csütörtök este kilenckor Mexikóvárosban útjára indul a labda és elkezdődik a 2026-os labdarúgó világbajnokság. A legtöbb mérkőzést az Egyesült Államokban rendezik, így természetesen a Trump adminisztráció máris kikiáltotta „az emberiség egyik legnagyobb eseményének” a tornát. De ki nyerhet ezzel gazdaságilag? Nagyon úgy néz ki, hogy a rendező országoknak ismét csak a költségek maradnak, az aranyérmesen túl viszont egy győztes már most van: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mely zsebre teszi a haszon nagy részét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×