Infostart.hu
eur:
355.61
usd:
307.83
bux:
132023.35
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Kétségbeesett szülők gyerekei állami gondozásban

A kétségbeesés vezérelheti azokat a szülőket, akik úgy érzik, gyermekük jobb körülmények között élne állami gondozásban - mondta az InfoRádiónak a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület elnöke. Herczog Mária szerint egy ilyen helyzetben a gyermek nem tudja kiheverni azt a megrázkódtatást, amit az jelent, hogy a családja lemondott róla.

A kétségbeesett szülők úgy érezhetik, jót tesznek a gyereküknek azzal, ha állami gondozásba adják, hogy fedél legyen a feje felett és kapjon enni. A gyermekvédelmi törvényben ugyanakkor szerepel az a passzus, hogy pusztán anyagi okból gyereket a családjából kiemelni nem lehet - mondta az InfoRádiónak a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület elnöke.

Azért van a szociális és gyermekjóléti alapellátás, hogy a szülők megkapják a kellő segítséget és megértsék, milyen hatalmas kárt okozhat ez a megoldás a gyerekeknek és a családnak ez a megoldás - magyarázta Herczog Mária. Magyarországon elvárás, hogy az állam oldja meg a felmerülő problémákat. Éppen ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy akadnak szülők, akik adott esetben feladják azt a kötelezettségüket, amit egy életre vállaltak, amikor gyereket hoztak a világra - fűzte hozzá.

A Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület elnöke elmondta: nem csak olyanok adnák a gyerekeiket állami gondozásba, akik anyagilag ellehetetlenülnek, olyanok is, akik már nem bírnak velük, úgy érzik, hogy a nevelésben kudarcot vallottak. E mögött is az a szemléleti kérdés húzódik meg: tud-e és kaphat-e a szülő segítséget, vagy inkább feladja - mondta.

Herczog Mária biztos abban, hogy a gyerekeikről lemondó szülőket a kétségbeesés vezérli. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy az a gyerek, akit állami gondozásba adnak, valaha is ki tudja heverni azt a megrázkódtatást, amit ez jelent - fűzte hozzá.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután kedd este 110 oldalas korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány a magyar Országgyűlésben, Brüsszelben is benyújtotta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. A terv olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan kulcsfontosságú ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a kis- és középvállalkozások. Az EU most értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
A világ legerősebb országa is belebukhat, de egy nyertese már biztos van az év legjobban várt eseményének

A világ legerősebb országa is belebukhat, de egy nyertese már biztos van az év legjobban várt eseményének

Magyar idő szerint csütörtök este kilenckor Mexikóvárosban útjára indul a labda és elkezdődik a 2026-os labdarúgó világbajnokság. A legtöbb mérkőzést az Egyesült Államokban rendezik, így természetesen a Trump adminisztráció máris kikiáltotta „az emberiség egyik legnagyobb eseményének” a tornát. De ki nyerhet ezzel gazdaságilag? Nagyon úgy néz ki, hogy a rendező országoknak ismét csak a költségek maradnak, az aranyérmesen túl viszont egy győztes már most van: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mely zsebre teszi a haszon nagy részét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×