Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

MDF: az elmúlt hónapokban túl sok volt a szó és kevés volt a tett

z MDF szerint az elmúlt hónapokban túl sok volt a szó és kevés a tett, így a Bajnai Gordon által vasárnap bejelentett program jövőjéről csak a kormánypártok konkrét parlamenti döntését követően lehet beszélni - közölte Dávid Ibolya pártelnök.

Dávid Ibolya közleményében kiemelte, hogy a kormányfő programjával a kormánypártokat kívánja megszólítani, és mindenekelőtt az MSZP-SZDSZ feladata megválaszolni, elfogadják-e vagy sem a nekik címzett programot.

Az MDF elnöke szerint a 2009-es Bajnai-programot 2002 óta alapozzák meg közösen a kormánypártok és a Fidesz. Emlékeztetett arra, hogy hét évvel ezelőtt a száznapos program megszavazása tönkretette az országot, s ma a parlamentben egyetlen olyan párt van, amely ebben nem vett részt, ez a párt pedig az MDF, amely előre jelezte, hogy a program lejtőre viszi az országot.

Utalva a 2006-os választásokra, leszögezte: "a felelőtlen kampányt egy tétlen kormányzás követte, amely hosszas agóniát követően bele is bukott saját tehetetlenségébe. Az ezt követő kisebbségi kormány lehetetlenségei hónapokkal késleltették a válságból kilábalás megkezdését. Végül most az MSZP-SZDSZ arra szövetkezett, hogy az elmúlt hét év hibáit megpróbálja kijavítani" - írta közleményében az MDF elnöke.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×