Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Az Élet menete

Mintegy háromezer ember részvételével indult el vasárnap délután a budapesti Bethlen Gábor térről az Élet menete fáklyás felvonulása, amellyel a holokauszt áldozataira emlékeznek. Az Országgyűlés 2000-ben döntött úgy, hogy április 16-a a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja.

A zsidó munkaszolgálatosok VII. kerületi, pénteken felavatott emlékműve előtt több parlamenti politikus és közélet személyiség is megjelent.

A felvonulók a sófár hangját követően, erős rendőri biztosítás mellett indultak a józsefvárosi pályaudvarra, ahonnan az üldözötteket az auschwitzi-haláltáborba hurcoló szerelvények indultak a vészkorszak idején.

A menetet Horváth Csaba, Budapest főpolgármester-helyettese indította el, aki beszédében úgy fogalmazott: "Valamennyi áldozat emlékére tesszük meg az utat, de azokért is menetelünk, akiket vallási, faji, világnézeti, politikai vagy bármilyen más okból még ma is megbélyegeznek, megaláznak, megsértenek vagy félelmet keltenek bennük".

Több emlékező "A holokauszt az emberiség szégyene!" feliratú táblát tartott a kezében. A vonulás útvonalán mintegy hatszáz rohamrendőr áll készültségben.

A fővárosban három helyszínen emlékeztek a magyarországi zsidóság gettókba zárásának 65. évfordulójára. A Terror Háza Múzeum megemlékezésén többek között Sárközi Mátyás író, az InfoRádió londoni tudósítója beszélt személyes élményeiről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×