Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
307.67
bux:
132357.19
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Nagyon kell sietniük a szocialistáknak, ha nem akarnak népszavazást

Egy alkotmánybírósági jogorvoslati eljárás kell ahhoz, hogy okafogyottságra hivatkozva visszavonható legyen a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás. A referendum kiírásáról kedden döntött az Országgyűlés, a szocialisták azonban még aznap közölték: törvényileg rendeznék a kérdést, hogy ne kelljen 3 milliárd forintot elkölteni egy népszavazásra. A határidő azonban szűkös, a kétharmados támogatást igénylő jogszabályt nem egészen 15 napon belül kellene elfogadni.

Elrendelte az Országgyűlés a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás kiírását, eközben azonban a szocialista frakció már jelezte: önálló indítványt nyújt be a kérdés rendezésére. Ha ezt elfogadná a Ház, okafogyottá válna a népszavazás.

Az Országgyűlés kedden elfogadta a Seres Mária által kezdeményezett, a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot. A referendum időpontját Sólyom László köztársasági elnök tűzi majd ki. Seres Mária azt a kérdést fogalmazta meg: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?".

Csakhogy a szocialisták már jelezték: önálló indítványukban akarják rendezni a problémát. Kérdés, hogy ha ez megtörténik, szükség van-e népszavazásra, és ha nem, alkotmányosan hogyan állítható meg a folyamat, azaz a 200 ezer hitelesített aláírás elfogadása után, és azt követően, hogy a köztársasági elnök az időpontot is kijelöli, kinek van joga visszavonni azt.

Tóth Zoltán választási szakértő szerint csak akkor lehetséges, hogy ne legyen népszavazás, ha az Országgyűlés elfogadja a kérdést rendező kétharmadot támogatást igénylő jogszabályt. Ez azonban még önmagában nem elegendő feltétel, erre hivatkozva kell jogorvoslati eljárást kérni az Alkotmánybíróságnál a népszavazást elrendelő országgyűlési határozat ellen.

Csakhogy a határozat az elfogadás után 15 napig támadható meg, tehát ennyi idő alatt kellene "okafogyottá" tenni azt, azaz elfogadni a szükséges jogszabályt. Hogy ez a kormányalakítás közben lehetséges-e, az kérdéses.

A szocialista Göndör István egyébként arra hivatkozva jelentette be, hogy pártja törvényileg rendezné a kérdést, mert így 3 milliárd forintot spórolna az állam, ennyibe kerül ugyanis egy népszavazás. Ehhez azonban nagyon gyorsan kellene döntést hoznia a Háznak.

Lövétei István alkotmányjogász ugyanakkor az InfoRádióban azt mondta: a kérdés jelenleg rendezetlen, és nem is volt eddig hasonlóra példa. A visszavonás joga például a köztársasági elnök kezébe adható, vagy más úton is rendezhető, de az biztos, hogy megoldást kell találni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióellenes tövénycsomagban? Itt vannak a részletek

Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióellenes tövénycsomagban? Itt vannak a részletek

Hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós pénzekhez, hatalmas, 110 oldalas törvényjavaslat-csomagot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek. Magyar Péter miniszterelnök hangsúlyozta: csak korrupcióellenes intézkedések és az egyetemi autonómia visszaadása van benne – nem volt szó se migrációról, se Ukrajnáról, se genderről és más ideológiai kérdésekről, az EU nem támasztott semmilyen más feltételt a 6000 milliárd forintnyi EU-pénzhez. Itt vannak a részletek, hogy mi is van a törvénycsomagban.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Elérkezett az igazság pillanata: nem hátrálhat tovább a döntés elől az EKB

Elérkezett az igazság pillanata: nem hátrálhat tovább a döntés elől az EKB

Egyre inkább elhúzódó energiaválságra készülnek a piacok, a gazdasági adatok eközben olyan inflációs nyomást mutatnak, amit a világ jegybankjai már nem hagyhatnak válasz nélkül. A világ vezető gazdaságai közül az Európai Központi Bank (EKB) jár élen az infláció elleni küzdelemben, a csütörtöki kamatdöntés pedig megmutathatja, hogy milyen út előtt áll a világ többi fejlett gazdasága is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×