Infostart.hu
eur:
355.69
usd:
307.85
bux:
132080.27
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Az MSZP önkorlátozást kér a tehetősebbektől

A munkahelyek megőrzésére, munkahelyteremtésre, a válság negatív társadalmi hatásainak csökkentésére és az arányos teherviselésre tettek konkrét javaslatokat a szocialisták Bajnai Gordon miniszterelnöknek az MSZP-frakció tegnap esti ülésén. A tanácskozás közben Mesterházy Attila, a párt alelnöke azt mondta az újságíróknak, hogy önkorlátozást várnak a gazdasági élet szereplőitől. Az ülésen személyi kérdések nem voltak napirenden.

Önmérsékletet vár az MSZP a gazdaság szereplőitől, a vezetői fizetések csökkentését és a prémiumok bent hagyását javasolják. Az állami cégek vezetőinél mindez nem csak elvárás lenne.

A szocialista párt frakcióülésén arra tettek konkrét javaslatokat a politikusok, hogyan lehetne egyenlővé tenni a teherviselést, és hogyan tudnák a gazdasági, államigazgatási és politikai elit tagjai kivenni a részüket a válságkezelésből.

Mesterházy Attila, a párt alelnöke a frakcióülés közben tartott sajtótájékoztatót, és beszélt az elhangzottakról.

Elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökétől és Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőitől is önmérsékletet várnak a fizetésük tekintetében.

Mesterházy Attila elmondta, a politikusok is részesei kívánnak lenni az önkorlátozásnak. Hozzátette, mivel a költségtérítések csökkentéséről korábban benyújtott javaslatuk nem kapta meg a szükséges parlament támogatást, most olyan megoldást keresnek, amelyhez nem szükséges 2/3-os többség.

A politikusok konkrét javaslatokat tettek a munkahelyek megőrzésére, és új munkahelyek teremtésére is, valamint arra, hogy hogyan lehetne elkerülni a szociális válságot.

Személyi kérdések nem szerepeltek a frakcióülés napirendjén, így nem volt szó arról, hogy kit jelöl Bajnai Gordon gazdasági miniszternek azután, hogy Vahl Tamás korábbi jelölt visszalépett. Nem beszéltek Veres János pártbéli, vagy kormánybéli szerepéről sem.

A frakcióülésen a kiadáscsökkentések mértékéről nem volt szó, de az MTI értesülései szerint a kormány idén 400 milliárdos, jövőre pedig 900 milliárdos kiadáscsökkentéssel számol. A kormányzati válságkezelő csomag idén 5,5-6 százalékos gazdasági visszaesést kalkulál. A távirati iroda úgy tudja, ezeket az adatokat Bajnai Gordon be is mutatta az SZDSZ, majd az MSZP frakciójának is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióellenes tövénycsomagban? Itt vannak a részletek

Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióellenes tövénycsomagban? Itt vannak a részletek

Hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós pénzekhez, hatalmas, 110 oldalas törvényjavaslat-csomagot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek. Magyar Péter miniszterelnök hangsúlyozta: csak korrupcióellenes intézkedések és az egyetemi autonómia visszaadása van benne – nem volt szó se migrációról, se Ukrajnáról, se genderről és más ideológiai kérdésekről, az EU nem támasztott semmilyen más feltételt a 6000 milliárd forintnyi EU-pénzhez. Itt vannak a részletek, hogy mi is van a törvénycsomagban.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×