Infostart.hu
eur:
355.83
usd:
308.02
bux:
132266.39
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Lövétei: Nem tudni, ki vonhat vissza egy felesleges népszavazást

Elrendelte az Országgyűlés a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás kiírását, eközben azonban a szocialista frakció már jelezte: önálló indítványt nyújt be a kérdés rendezésére. Ha ezt elfogadná a Ház, okafogyottá válna a népszavazás, de hogy ilyenkor mi a teendő, azt még az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász sem tudja.

Az Országgyűlés kedden elfogadta a Seres Mária által kezdeményezett, a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot. A referendum időpontját Sólyom László köztársasági elnök tűzi majd ki.

Seres Mária azt a kérdést fogalmazta meg: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?".

Csakhogy a szocialisták már jelezték: önálló indítványukban akarják rendezni a problémát. Kérdés, hogy ha ez megtörténik, szükség van-e népszavazásra, és ha nem, alkotmányosan hogyan állítható meg a folyamat, azaz a 200 ezer hitelesített aláírás elfogadása után, és azt követően, hogy a köztársasági elnök az időpontot is kijelöli, kinek van joga visszavonni azt.

Lövétei István alkotmányjogász rámutatott: a kérdés jelenleg rendezetlen, és nem is volt eddig hasonlóra példa. A visszavonás joga például a köztársasági elnök kezébe adható, vagy más úton is rendezhető, de az biztos, hogy megoldást kell találni.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mik meg nem történnek! Egy kutya kihúzta a bokor aljáról a vb-trófeát
vb-sztorik

Mik meg nem történnek! Egy kutya kihúzta a bokor aljáról a vb-trófeát

A csütörtökön kezdődő észak- és közép-amerikai labdarúgó-világbajnokság előtt az Infostart felidéz néhány különleges epizódot a tornák történetéből. Nem elsősorban olyanokat, amelyek az eredményekhez, a pályán történt eseményekhez kapcsolódnak, inkább olyanokat, amelyek mégis jellemzőek és emlékezetesek. Ezúttal 1966 a téma, az angolok eddigi egyetlen aranyérmét hozó futball-vb, amely után kis híján nem tudták átvenni a Rimet-kupát.

Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Nemcsak a fizikai infrastruktúra kialakítása okoz gondokat több uniós tagországnak, hanem a jogi átültetés kapcsán is jelentkeznek bizonyos gondok – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumáról. Marsai Viktor figyelmeztetett: ha a magyar kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a paktum kötelezően előírt intézkedéseit, akkor a napi egymillió eurós bírság továbbra is „ketyegni fog”, sőt akár még kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarországgal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×