Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
325.95
bux:
143135.45
2026. november 6. péntek Lénárd

Rutinos miniszter lehet Bajnai első számú helyettese

Kiss Péter kancelláriaminiszter lehet Molnár Csaba mellett Bajnai Gordon másik helyettese az új kabinetben. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a kiszivárgott információk szerint a társadalompolitikáért felelős tárca nélküli miniszter lehet az új kormányban.

A 49 éves politikus 1983-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán termelési rendszer szakon diplomázott. 1987-ig az egyetem tudományos munkatársa, tanársegéd. Az 1988-89-es Reformpárti Esték elnevezésű vitasorozat szervezőjeként tevékenykedett. 1986-tól 1989-ig a Budapesti KISZ első titkára, 1989-ben pedig a Baloldali Ifjúsági Társulás alapító elnöke.

Az MSZP egyik alapítója, országos választmányának 1992-től, az elnökségnek 1994-től tagja, 1998 és 2002 között a párt ügyvezető alelnöke volt. Az 1990-es önkormányzati választáson fővárosi képviselővé választották. 1992-től országgyűlési képviselő, és a Baloldali Tömörülés Platform elnöke 2001 óta.

Kiss Péter 1994-től a szocialista frakció elnökségének tagja. 1994 és 1995 között az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának alelnöke.

Több kormányban is miniszter volt. 1995-98 között a Horn-kabinetben munkaügyi miniszterként vett részt, a Medgyessy-kormányban 2002-2003 között a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi tárcát irányította, 2003 és 2006 között már a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter volt. Ezután egy évig szociális és munkaügyi miniszterként tevékenykedett, majd 2007 júniusától ismét a kancelláriát irányítja. 2005 óta az MSZP Vas megyei szervezetének elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében a csütörtoki tőzsdei esés okait elemeztük Ignáth Miklóssal, a Portfolio Investment Services vezető privátbankárával. A második blokk témája, hogy hogyan sikerült Magyarországnak az európai trendekkel szembemenve jelentősen csökkentenie az állampapírhozamokat. Megvizsgáltuk, mennyit spórolhat ezen a költségvetés, és milyen szerepet játszanak a folyamatban az euróbevezetési tervek. Vendégünk Beke Károly, a Portfolio makrogazdasági elemzője volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×