Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Havasiné: Az OIT-nek el kell határolódnia a politikától

Pozitív fejleményként értékelte Havasiné Orbán Mária, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács továbbra is támogatja megválasztását. A Legfelsőbb Bíróság elnök-jelöltje az InfoRádiónak elmondta: A többi között azért kell a tanács bíró tagjainak összetételét megváltoztatni, mert még a látszatát is kerülni kell, hogy magukról döntenek.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) bejelentette: továbbra is támogatja Havasiné Orbán Mária megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. A tanács még december másodikán döntött a Győri Ítélőtábla elnökének támogatásáról, az Országgyűlés viszontelutasította azt. Sólyom László köztársasági elnök azonban újra őt jelölte a posztra.

Az InfoRádiónak nyilatkozó főbíró-jelölt kiemelte: személyesen és szakmailag is jó hírnek tartja, hogy az OIT fenntartotta korábbi döntését, és így a szakma ismét kiállt mellette. Arról, hogy a korábbi meghallgatáson csak minimális többséggel, 7-6 arányban támogatták, Havasiné Orbán Mária elmondta: nem is remélt teljes összhangot, és úgy érzi, hogy ez elegendő támogatás, ahhoz képest, milyen elképzelései vannak a változtatásokat illetően.

Úgy véli: a legtöbb döntéshez elegendő az egyszerű többség is, de ha a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választják, akkor azon lesz, hogy meggyőző erővel jobban alakuljon ez az arány.

Havasiné Orbán Mária hangsúlyozta: meg kell változtatni az OIT bíró tagjainak összetételét. Ma a testület hatáskörébe tartozik a megyei bírósági és táblaelnökök kinevezése, az ő számonkérésük és ha szükséges, visszahívásuk vagy fegyelmi eljárás kezdeményezése velük szemben, és dönt költségvetési kérdésekben is - vagyis tulajdonképpen saját magáról hoz határozatokat a testület. Hangsúlyozta: ennek még a látszatát is kerülni kell.

A tanácsot belülről kell megerősíteni, elsősorban a politikától való hangsúlyos elhatárolódással, ezen kívül pedig egyebek mellett a bírói döntések meghatározott rendszer alapján történő egységesítésével - tette hozzá a főbíró-jelölt.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. május 24. 13:01
×
×