Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Tizennégy milliárd forintot kap a rendőrség

A rendőrség 14 milliárd forinttal több támogatást kap idén - derült ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szavaiból, amikor a kormánykabinet döntéseit ismertették. A kormányfő azt is megerősítette: bizalma továbbra is töretlen az országos rendőrfőkapitányban.

Gyurcsány Ferenc közölte: 12 milliárd forintot kap a rendőrség, amelyből 4 milliárd forintot uniós, 8 milliárd forintot pedig nemzeti forrásból biztosítnak.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter ehhez hozzátette, hogy a 12 milliárd forint nem tartalmazza azt a 2 milliárd forintos többletforrást, amelyről már korábban döntöttek.

A kormányfő elmondta azt is, hogy az év végéig 1800 fővel több rendőr teljesít majd szolgálatot.

Erősebb, megbecsültebb, határozottabb rendőrséget szeretnénk, ehhez készek vagyunk még több erőfeszítést tenni - mondta Gyurcsány Ferenc, aki igennel felelt arra a kérdésre, bizalma továbbra is töretlen-e Bencze József országos rendőrfőkapitányban.

A kormányfő elmondta: megbízta a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárát, hogy kérjen közvetlen tájékoztatást az érintett tárcák - az egészségügyi, az önkormányzati és a rendészeti - vezetőitől a Tatárszentgyörgyön történtekről. Gyurcsány Ferenc hozzátette: ezek alapján értékelik majd, hogy történt-e szakmai hiba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×