Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Katona Kálmán Bokros jelöléséről: Ez nagyon durva!

Bokros Lajos jelölése teljesen ellentétes az MDF eddigi programjával, a középosztály érdekeivel és az ellenzéki magatartással - mondta az InfoRádiónak a párt korábbi választmányi elnöke. Katona Kálmán szerint kiszámíthatatlan Dávid Ibolya pártelnök politikája.

Katona Kálmán az InfoRádióban puccsszerűnek nevezte azt az ülést, amelyen az elnökség ajánlást tett a párt választmányának arra, hogy Bokros Lakos egykori szocialista pénzügyminisztert indítsák az európai parlamenti választásokon.

Hozzátette: a lista véglegesítésére nem az elnökségnek, hanem a választmánynak van jogköre, az azonban még nem hozta meg az erről szóló döntést.

Õt egyébként személy szerint megdöbbentette a javaslat, amelynek elhangzása után már megértette: Dávid Ibolya miért tartott olyan különös beszédet a nemzeti csúcson, amely Katona Kálmán szerint teljesen ellentétes volt az MDF programjával, a középosztály érdekeivel és az ellenzékiséggel is.

Hozzátette: ugyanez igaz Bokros Lajos jelölésére is. A közgazdász szerinte liberális gazdaságpolitikát követ, ez pedig nem nyerne támogatást a párt szervezeteiben.

Dávid Ibolya óriási változáson ment keresztül az utóbbi időben - jelentette ki, de hogy mindez mindek köszönhető, arra csak annyit mondott: "erre próbáltam olyan szavakat mondani, ami egy rádióba jó, nem találtam. Valamilyen különös társaságban erre vannak kifejezések".

Kétségbeesett kapkodás


Szerinte az elnök az újraválasztása óta kétségbeesett kapkodásba kezdett, mozgása pedig kiszámíthatatlan. "Nem tudom követni, és én nem szeretném, ha a párt követné" - tette hozzá.

"Az unió válságát próbálná Bokrossal kezeltetni? - tette fel a kérdés. - Ez egy képzavar. Ha film lenne, azt mondanám, hogy dramaturgiai hiba van" - fejezte ki döbbenetét. Hozzátette: a jelölés liberális balratolódást üzen, holott évek óta azon dolgoznak, hogy a jobbközépen tartsák a pártot. "De ez a lépés nagyon durva" - mondta.

Még nem tud róla

Bokros Lajos jelölésének híre először a sajtóban jelent meg, ezt követően Dávid Ibolya azonban a nyilvánosság elé állt, és szerdán megerősítette a hírt. Az elnök ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a jelenleg Ukrajnában tartózkodó közgazdász még nem tud a jelölésről.

Arra a kérdésre, hogy Bokros Lajos személye a párton belül megosztottságot váltott-e ki, az elnök azt mondta: mindig vannak ellenvélemények, de szerinte meg tudja győzni az ellenzőket.

Az InfoRádió azt is firtatta, hogy ha a legnagyobb magyarországi válságmenedzsernek Bokros Lajost tartja az MDF, miért küldené ki Brüsszelbe. Erre a pártelnök azt válaszolta: mert mindkét helyen szükség van rá.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. május 24. 13:01
×
×