Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Csak év végén jöttünk rá, hogy válság van

Jelentősen esve mélypontjára süllyedt 2008 decemberében a vásárlási hajlandóság a GfK Hungária legújabb, a magyar kiskereskedelmet vizsgáló kutatása szerint - mondta Kozák Ákos, a piackutató intézet igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján. Az adatok arra utalnak, 2008 végéig a hazai fogyasztók többsége nem vett tudomást arról: a válság miatt át kellene alakítania vásárlási szokásait.

Dörnyei Otília, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója a kutatás eredményeinek ismertetésekor kiemelte: a globális válság kapcsán tavaly év végén kialakult bizonytalanság nem változtatta meg a hazai kiskereskedelmet 2008-ban, csak a korábbi tendenciákat erősítette fel.

A GfK kutatása megállapította, a magyar háztartások a munkanélküliségtől és a családok anyagi helyzetének romlásától való félelem hatására várakozó álláspontra helyezkedtek a vásárlások tekintetében.

2008-ban megtorpant a hipermarketek és a diszkontok korábbi dinamikus növekedése: a háztartások az utóbbiban már csak 3,6, előbbiben pedig 1,1 százalékkal hagytak több pénzt 2008-ban, mint egy évvel korábban.

A GfK adatai szerint az élményszerű nagybevásárlások aránya két éve folyamatosan csökken, amely nem kedvez a nagyobb alapterületű boltoknak. A diszkontok pedig már 2007-ben sem tudták növelni vásárlóik számát.

Nyertesek a szupermarketek


A magasabb árszínvonalat képviselő szupermarketek és drogériák forgalma ugyanakkor mind a teljes 2008-as évet, mind az utolsó negyedévét vizsgálva erőteljesen nőtt. A szupermarketek forgalmának értéke 2008-ban 20,2, a drogériáké 15,4 százalékkal nőtt.

Ennek oka, hogy új vásárlókat is megnyertek maguknak, illetve, hogy a meglévő vásárlóik is többször vásároltak náluk, és egy-egy alkalommal több pénzt is költöttek. Dörnyei Otília hangsúlyozta: mivel a válság miatt csökkent a fogyasztók lojalitása az egyes üzlettípusok iránt, ezért 2009-ben azok nyernek a kereskedelemben, akik új vevőket tudnak megnyerni maguknak.

A tavalyi év utolsó negyedében csökkentek a magyar háztartások vásárlásai az alapvetőbb termékek közül a tej, a feldolgozott húsok és a mosószerek kategóriában. Emellett kevesebb tea, csokoládé, édes és sós keksz, valamint őrölt pörkölt kávé fogyott. Dörnyei Otília ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy a kávé és a tea forgalma évek óta csökken, a válság csak ráerősít erre a tendenciára.

Az alapvető termékek közül nem estek vissza a száraztészta, a sajt, a joghurt és a túró vásárlásai. Égetett szeszekből és borból is hasonló mennyiség fogyott, mint egy évvel korábban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×