Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.11
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány beszéde miatt zuhanhat a forint - pontosított a kormányszóvivő

Néhány perc alatt 2 százalékot gyengült a forint az euróval szemben. A zuhanást Gyurcsány beszéde okozhatta, a miniszterelnök a Bloomberg szerint azt mondta: "igen komoly bajban vagyunk". Később a kormányszóvivői iroda pontosított: a miniszterelnök a világ helyzetéről beszélt.

Komoly eladói nyomás bontakozott ki a forint piacán, melynek következtében a hazai fizetőeszköz árfolyama már 303 fölé emelkedett az euróval szemben - írja a portfolio.hu. Pár perc leforgása alatt a forint a 298-as szintekről egészen a 303-as szintekig emelkedett, ami közel 2%-os leértékelődésnek felel meg.
A hét eleji látványos erőrekapás ennek következtében teljesen elillant, a hétfői régiós összehangolt közlemények hatása is eltűnt a forint mögül.

Az újabb gyengülési hullám mögött Gyurcsány Ferenc mai kijelentése is állhat. A miniszterelnök a Bloomberg tudósítása szerint úgy fogalmazott, hogy jelenleg "igen komoly bajban vagyunk". A miniszterelnök délutáni brüsszeli nyilatkozatából kiragadott mondat nem éppen nyugtatólag hat az amúgy is igen ideges forintpiacon. Később a kormányszóvivői iroda pontosított: a miniszterelnök a világ helyzetéről beszélt.

A koradélutáni órákban a régiós devizák is veszítettek értékükből az euróval szemben, azonban közel sem ilyen látványos mértékben. A cseh korona ezen idő alatt 0.5%-kal értékelődött le, a lengyel zloty pedig szinte meg sem moccant (igaz, reggel óta a lengyel fizetőeszköz is gyengült).

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×