Infostart.hu
eur:
363.54
usd:
326.13
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Az orvos agyvérzést diagnosztizált - 15 késszúrást találtak a halotton

Jegyzői és tisztiorvosi eljárást kezdeményezett a rendőrség az ellen a háziorvos ellen, aki agyvérzésben állapította meg egy közelmúltban meggyilkolt idős nő halálának az okát, s ezzel megnehezítette a gyilkos kézre kerítését.

Fellegi Norbert alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a rendőrség megítélése szerint a háziorvos komoly szakmai mulasztásokat követett el, amelyekért büntetőjogilag nem vonható felelősségre, de etikailag felelősség terheli, így az ügyet ki kell vizsgálni.

Fellegi Norbert utalt arra, hogy az orvost január közepén, a mentők hívták ki egy pécsi, Frankel Leó utcai lakásban talált holttesthez. Mivel a doktor nem ismerte fel, hogy bűncselekmény történt, az elhunyt hozzátartozóinak pedig azt mondta, a nő agyvérzésben halt meg, a rendőrséget nem értesítették az esetről.

A nyomozókat másnap a Baranya Megyei Kórház patológusa hívta fel azzal, hogy a már boncasztalra került asszony feltehetőleg gyilkosság áldozata lett, ugyanis tizenöt késszúrást talált a hátán. A rendőrök ezt követően tartottak helyszíni szemlét az elhunyt otthonában, s kutattak nyomok után.

A bűnügyi osztályvezető megjegyezte: ilyen súlyos orvosi mulasztásról nem tud a magyar kriminalisztika történetében.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×