Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.39
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Zuschlag megtagadta a vallomástételt

Zuschlag János megtagadta a vallomástételt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság bírói tanácsa előtt, de elmondta, hogy a per későbbi szakaszában tesz vallomást.

Megtagadta a vallomástételt Zuschlag János a Bács-Kiskun Megyei Bíróság bírói tanácsa előtt. Fodor Endre tanácsvezető bíró, a bírói tanács elé rabláncon bekísért elsőrendű vádlott korábbi, védője jelenlétében történt vallomásának felolvasásával folytatta a per bizonyítási eljárását.

Zuschlag János a nyomozati szakban is többször megtagadta a vallomástételt, de egy alkalommal összefüggő vallomást tett. Ugyanakkor nem válaszolt kérdésekre, és nem vállalta a szembesítést.

A másodrendű vádlott Lados István pár napja megismételte, amit korábbi kihallgatásakor már elmondott, mely szerint Zuschlag gyakorta szólt Õri András negyedrendű vádlottnak a következő szavakkal: "kisnyúl, megjött-e a lovetta". Ez annyit jelentett, hogy Õri András nézze meg, megjöttek-e a különböző pályázatokon elnyert pénzek.

Kérdésre válaszolva Lados István megerősítette, hogy a Táncsics Alapítványtól elnyert összegeket a pályázat szerint szabadtéri rendezvények és kiadványok készítésére kérték és nyerték, de ténylegesen Csiha Judit és Baráth Etele MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltek kampányára használták fel.

A másodrendű vádlott beszámolt arról: tudomása volt arról, hogy Marsovszky Balázs hatodrendű vádlott, Prácser László kilencedrendű vádlott és Katus Ferenc hetedrendű vádlott részesedett a pályázatok révén elnyert összegekből. Azt azonban nem tudta, hogy ez "sikerdíj" vagy egyszerűen bizonyos részesedés volt-e.

A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja is volt 2007. szeptember 21-tol előzetes letartóztatásban van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×