Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.39
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Több mint 100 milliárd forintból újul meg egy vasútvonal

A kormány döntése alapján 119 milliárd forintból felújítják a Budapest-Kelenföld-Székesfehérvár-Boba vasútvonalat - közölte a kormányszóvivő.

Budai Bernadett elmondta: a rekonstrukció terveit hamarosan benyújtják az Európai Bizottságnak, mert a költségekből több mint 100 milliárd forintra uniós támogatást várnak.

Hozzátette: a kormány most a tervezett rekonstrukció első ütemének első szakaszáról döntött, ami a Kelenföld és Székesfehérvár közötti szakasz átépítését foglalja magába.

A rekonstrukció keretében Székesfehérvár és Tárnok között 43 kilométeres szakaszon felújítják a pályát, Kelenföld és Tárnok közötti 20 kilométeres szakaszon egy második vágány is épül. Egyúttal korszerűsítik a biztosítóberendezéseket, illetve a Fejér megyei Kápolnásnyéken és Velencén új közúti felüljárót építenek.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×