Infostart.hu
eur:
364.96
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Orbán Viktor nem megy a csúcsra

Az ország számára rossz döntés kivitelezésében a Fidesz nem kíván részt venni - így indokolta Orbán Viktor a maga és pártja távolmaradását a Gyurcsány Ferenc kormányfő által kezdeményezett gazdasági csúcsról. A Fidesz elnöke erről a HírTv-nek adott telefonos interjút vasárnap.

Orbán Viktor közölte: személyes távolmaradásával a kormány tervezett megszorításai ellen tiltakozik. Úgy fogalmazott, szeretné világossá tenni, hogy sem ő, sem pedig a Fidesz egyetlen magyar párttal sem fog össze az emberek ellen.

A Fidesz elnöke szerint a szocialisták által kezdeményezett összefogás "valójában az emberek ellen jön létre, s az a célja, hogy az emberek torkán lenyomják a békát, vagyis a megszorító csomagot". Ebben nem leszünk partnerek - szögezte le.

Mint mondta, a Fidesz programja egy másik válságkezelési irányt jelöl ki, egy "európai utat javasol", ám ezt a szocialisták nem fogadják el, a Fidesz ezért nem vesz részt a találkozón.

Korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelet írt Orbán Viktornak, ebben azt kérte tőle, hogy "az ország, az emberek és a magyar vállalkozások érdekében" vegyen részt a gazdasági csúcson.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×