Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Október után januárban is jelentős gázáremelés lehet

Az októbertől várható 11 százalék körüli átlagos gázáremelést követően januárban ismét kétszámjegyű drágulásra számít az E.ON Földgáz a magas olajárak és a dollár erősödése miatt - mondta a cég szóvivője az InfoRádiónak.

Sajtóértesülések szerint a lakosság számára októbertől 11 százalékos földgázáremelést tart indokoltnak a Magyar Energia Hivatal, amely már elküldte az árváltoztatási javaslatát az energiaügyi minisztériumnak.

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint a 11 százalék körüli drágulás mértéke megfelel a világpiaci körülményeknek és a magyar földgázbeszerzésnek is. Az E.ON Földgáz szóvivője hozzátette: Nyugat-Európában az utóbbi időben 10 százalék felett emelkedtek a fogyasztói gázárak.

Kutas István elmondta, hogy a földgáz importárát jelentősen befolyásolja a kőolaj ára, amit 9 hónapos eltolódással követ a földgázé.

Mivel az elmúlt 9 hónapban jelentősen nőtt a kőolaj ára, a földgázé is emelkedett - hangsúlyozta a szóvivő, aki szerint az olaj hordónkénti ára most 100 dollár felett jár, de még hátra van a 130-140 dolláros csúcsok begyűrűzése.

Kutas István szerint éppen ezért januárban az októberihez hasonló kétszámjegyű növekedésre kell számítani. Hangsúlyozta: bár az utóbbi hetekben csökkent az olaj ára, a dollár erősödésnek indult, és ez is jelentősen befolyásolja a gáz importárát.

A gázáremelés kapcsán Daróczi Dávid kormányszóvivő elmondta: azt a Magyar Energia Hivatal ajánlása alapján a szakminiszter hirdeti ki, de az emelés mértékéről nem tud a kormány. Hozzátette: a hivatal a szaktárcának, nem pedig a kormánynak küldi meg árjavaslatát.

A Fidesz részéről László Tamás úgy véli: a szociális tarifáktól kezdve, az adó- és áfacsökkentésen át, sok olyan megoldás van, amivel mérsékelni lehet az áremelkedést, hogy ennek hatásai ne zúduljanak akadálytalanul a lakosságra. Hozzátette: a gázáremelést biztosan távhődíjemelés is követi majd, ami a lakótelepen élőket érinti hátrányosan.Az idén már háromszor volt gázáremelés. Január elsejétől a lakossági földgázárak 5 százalékkal nőttek, míg a nem lakossági fogyasztóknak 4,3 százalékkal lett drágább.

Ezt követően április elsejétől a lakosság számára 5,8, a nem lakossági fogyasztóknak pedig 5,2 százalékkal emelkedett a földgáz végfogyasztói ára. A Magyar Energia Hivatal 13,5 százalékot tartott volna indokoltnak, és bár a gazdasági tárca szakmailag ezt nem kifogásolta, az emelés mértéke mégis alatta maradt a javasoltnak.

Legutóbb, 2008 július 1-jén, a közüzemi lakossági földgázárak átlagosan 9,9 százalékkal őa kőolaj drágulásával indokolták. Akkor a szakma mintegy 12,5 százalékos áremelést tartott volna szükségesnek.

Az októbertől esedékes árváltoztatásról a döntés joga az energiaügyi miniszter kezében van. Magyar Energia Hivatal elküldte az árváltoztatási javaslatát, azonban azt a lapinformációt, hogy 11 százalékos áremelést javasolnak, a szóvivőjük nem kívánta megerősíteni.

A földgáz piaca jelenleg két részre oszlik: közüzemi és szabadpiacra. A lakosságnak 2007 nyara óta módjában áll a szabadpiacon is vásárolni földgázt. A kormány az árképzésbe csak a közüzemi piacon tud beleszólni, árváltoztatásra a jogszabály szerint pedig negyedévente egyszer van lehetősége, ennek napját a jogszabály nem jelöli meg, ám a változtatás hatályba lépése előtt legalább 30 nappal ki kell hirdetni az új árat.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×