Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A kormány 50 defibrillátort biztosít a sportszövetségeknek - a nap hírei

Tatán a kedden elhunyt Kolonics György, kétszeres olimpiai bajnok kenusra emlékeztek a pekingi olimpiára utazó magyar csapat ünnepélyes búcsúztatóján. A magyarországi helyzetről is beszélt a Fidesz elnöke a 19. Bálványosi Nyári Szabadegyetem zárónapján. Cáfolja az agrártárca azt a sajtóhírt, miszerint csaknem tízmilliárd forint visszafizetésére kötelezte Magyarországot az Európai Unió. A nap hírei július 19-én, szombaton.

Tatán a kedden elhunyt Kolonics György, kétszeres olimpiai bajnok kenusra emlékeztek a pekingi olimpiára utazó magyar csapat ünnepélyes búcsúztatójának kezdetén. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke felolvasta Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének levelét, amelyben részvétét fejezte a sportoló halála miatt. Az eseményen megjelent Gyurcsány Ferenc kormányfő és Gyenesei István, a sportot felügyelő önkormányzati miniszter is.

Ötven életmentő készüléket, defibrillátort biztosít a sportszövetségek számára a kabinet - jelentette be a kormányszóvivő. Daróczi Dávid közölte: erről Tatán, a Pekingbe utazó magyar csapat búcsúztatója előtt egyeztetett Gyurcsány Ferenc kormányfő Gyenesei István önkormányzati miniszterrel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel. A szóvivő elmondta: a sportszövetségek vállalják, hogy megtanítják a sportolókat az életmentő készülékek használatára. A pekingi játékokra készülő Kolonics György kedden edzés közben rosszul lett, leállt a szíve, és már nem tudták újraéleszteni. A mentők mintegy 20 perc alatt értek a csepeli telepre, ahol nem volt defibrillátor.

A magyarországi helyzetről is beszélt a Fidesz elnöke Erdélyben a 19. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor utolsó napján. Orbán Viktor hangsúlyozta: egy versenyképes gazdaság csak versenyképes társadalmon alapulhat, amelynek alapfeltétele a szociális egyensúly. A volt miniszterelnök ennek helyreállítását nevezte a Magyarország előtt álló legfontosabb feladatnak. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője válaszában úgy fogalmazott: ha Orbán Viktor valóban szociális egyensúlyt akar, akkor ne tervezzen ezermilliárd forintos szociális kiadáscsökkentést és megszorításokat.

Cáfolja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium azt a sajtóértesülést, miszerint téves agrár-kifizetések miatt csaknem tízmilliárd forint visszafizetésére kötelezte Magyarországot az Európai Unió. A Magyar Nemzet azt írta, hogy a büntetést azért szabták ki, mert az agrártárca az előírások ellenére nem frissítette az úgynevezett parcella-nyilvántartást. Forgács Barnabás, a területért felelős szakállamtitkár közölte: eddig semmiféle döntés nem született, és a vitatott ügyben jelenleg is folyik az egyeztetés Brüsszellel.

Sikeres volt a buszsávok fokozott ellenőrzését célzó együttműködés a BKV és a rendőrség között - közölte a közlekedési társaság. A cég tájékoztatása szerint a hatóságok egy hónap alatt több százezer forint helyszíni bírságot szabtak ki azokra, akik akadályozták a tömegközlekedési járművek haladását. A BKV közleményében hangsúlyozza: a legtöbb szabálytalankodót az Árpád fejedelem útja és az Üstökös utca kereszteződésében leplezték le a rendőrök.

Fokozott ellenőrzést kezdett a rendőrség a Dunán - az akció a jövő hét végéig tart. Tóth Zoltán, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője elmondta: az intézkedés célja a lopott hajók felderítése, a csónakok biztonsági felszerelésének ellenőrzése és az ittas vezetők kiszűrése.

Békés megyében feloldották a medgyesegyházi dinnyefelvásárló telep blokádját a termelők, mert ígéretet kaptak arra, hogy kilónként bruttó 30 forintért veszik át a gyümölcsöt. Erről a demonstrációt szervező Karsai József szocialista országgyűlési képviselő számolt be. A politikus hozzátette: további 4 békési településen folytatják az akciót.

Esztergomban felújítják az Előhegyen lévő Babits-villát, ezért a házat hétfőtől nem lehet látogatni. Horváth István, a Balassa Múzeum igazgatója elmondta: restaurálják - egyebek mellett - azt a híres autogramfalat, amelyen Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Karinthy Frigyes és Szabó Lőrinc aláírása is látható.
Várhatóan csak vasárnap délután szűnik meg a torlódás a röszkei határátkelőnél Szerbia felé. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az InfoRádióban azt mondta: nagyon sok szabadságra hazatérő török és szerb vendégmunkás érkezett a határállomásra, ahol napközben több órát kellett várakozni.

Az ausztráliai Sydneyben több mint 500 aktivista tüntetett a katolikus egyház abortusszal és születésszabályozással összefüggő álláspontja ellen. A demonstrálók egyházellenes jelszavakat skandáltak, amikor a katolikus ifjúsági világtalálkozó résztvevői felvonultak a közelben. XVI. Benedek pápa előzőleg, püspökök és papnövendékek előtt tartott miséjén bocsánatot kért az ausztrál katolikus papok és szerzetesek által kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekményekért.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×