Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

2020-ig haladékot kaptak a Trabantok és Wartburgok

Egészen 2020-ig megkaphatják a zöldkártyát, így forgalomban maradhatnak a 2000-ben meghozott környezetvédelmi előírásokat nem teljesítő kétütemű autók. A Trabant-Wartburg Klub elnöke, Muczán Gábor szerint szerint nagyjából 50 ezer ilyen autó futhat az utakon, bár ezek a kocsik semmiféle előírásnak nem felelnek meg.

Becsléseink szerint jelenleg kevesebb mint 50 ezer kétütetemű jármű fut az utakon. Jellemzően Trabantok, a többi pedig Wartburg és Barkas, ez utóbbi csupán ezres nagyságrendben található az országban - nyilatkozta az InfoRádiónak Muczán Gábor, a Trabant-Wartburg Klub elnöke. Hozzátette: naponta több száz kétüteműt vonnak ki a forgalomból.

Most azonban az igazságügyi és a környezetvédelmi minisztérium közös rendelete szerint akkor is megkapják a zöldkártyát, ha nincs katalizátoruk, de a motor alapelőgyújtása, zárásszöge és alapjárati fordulatszáma megfelel a gyári értékeknek.

A gépkocsik környezetvédelmi felülvizsgálatáról szóló 2002-es alaprendelet szerint már idén január elsején ki kellett volna vonni a forgalomból ezeket a magas szén-dioxid-kibocsátású járműveket.

Ezért a haladékért lobbiztunk tavaly nyár óta, és úgy volt, hogy már január elsején életbe lép. Kár, hogy nem született meg hamarabb a határozat, hiszen sokan fél éven keresztül kétségek között voltak - mondta el Muczán Gábor.

De a 2020-ig szóló engedély tényleg meglepő. Ez a kedvezmény csak azokra vonatkozik, akiknek már 2004 júliusa előtt a tulajdonukban volt ilyen jármű - figyelmeztetett az elnök.

Az nem szerepelt a rendeletben, hogy katalizátort kell a kocsikba szerelni - mutatott rá Muczán Gábor. Az viszont igaz, hogy ideig-óráig katalizátor beszereltetésével lehetett a legjobban teljesíteni az előírásokat - tette hozzá.

Muczán Gábor kijelentette: ezek a járművek semmilyen követelménynek nem felelnek meg, de ez nem a tulajdonos hibája volt, hanem azoké, akikaz autókat forgalmazták.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×