Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Botrányos Társulat-koncert Siófokon

Botrányba fulladt a Társulat szombati, siófoki előadása, a nézők bekiabálásokkal adtak hangot annak, hogy nem azt kapták, amit ígértek nekik. A helyi szervező is azt mondja: ők az István, a király keresztmetszetének előadását várták a társulattól, az előadás ehelyett egy musicales-rockdalos egyveleggel kezdődött.

Csaknem kétezer ember vette meg a 3500 forintos jegyeket a Társulat előadására. Közülük többen visszakövetelték a pénzüket, bekiabálásokkal zavarták meg az előadást, vagy egyszerűen otthagyták az egészet, mert nem azt kapták, mint amit vártak.

A szereplők ugyanis egy musicales-rockdalos egyveleggel indították a műsort, annak ellenére, hogy a helyi szervezők korábban határozottan azt kérték: a rockopera dalaival kezdődjön a produkció.

A második részben az István, a királyból is adtak elő dalokat, igaz, csak 45 percben, azaz rövidebb ideig, mint ahogy arról előzetesen megállapodtak a helyiekkel.

Kiss László, a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ igazgatója elmondta: egyelőre nem döntötték el, hogy kezdeményeznek-e pert a koncertszervezők ellen.

A Társulat producere szerint a siófoki botrányt csak maguknak köszönhetik a szervezők, mert "István, a király rockoperát" hirdettek meg, és a közönség nem értette, miért nem azzal kezdődik a műsor.

Rosta Mária szerint a helyiek hibája, hogy nem tájékoztatták a nézőket arról: nem a teljes előadást látják majd, csak egy 65 perces keresztmetszetet. A rockopera bemutatásának ugyanis nem volt meg a technikai feltétele Siófokon.

Hozzátette: fontolgatja, hogy jogi lépéseket tesz a siófoki szervezőkkel szemben, mivel több helyen is rossz hírüket keltették.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×