Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A teljes M0-ás körgyűrűre legalább 2020-ig kell várni

Várhatóan már használható lesz az M0-ás autóútnak a 11-es úttól Dél felé, az M1-es autópályáig tartó szakasza, ám a körgyűrű leghamarabb 2020-ra készülhet el. Emellett zajlik a 11-es és a 10-es út közötti szakasz környezetvédelmi engedélyeztetése, ez várhatóan 2014-ig készülhet el.

Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a környezetvédelmi engedély kézhezvétele után készülhetnek el a kiviteli tervek, az örökségvédelmi, régészeti hatástanulmányok, az építkezés pedig 11-es és 10-es út közötti szakaszon várhatóan 2014-re fejeződik be.

Ezen a szakaszon 5,5 kilométer hosszan várhatóan alagútban vezet majd az autóút.

Mivel egyelőre nem időszerű, a gyűrű nyugati szektorára csupán tanulmánytervek készülnek. A 10-es út és az M1-es autópálya közötti szakaszon természetvédelmi és lakott területek is vannak szép számmal, így az út tervezése nagy nehézségekbe ütközhet.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×