Infostart.hu
eur:
374.84
usd:
319.58
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Dugó, útlezárás, elterelés - kezdődnek a nagyobb útfelújítások - képekkel

Hamarosan az idei év legnagyobb útfelújításaira és ezzel együtt lezárásokra, elterelésekre lehet számítani Budapest utcáin, 58 útszakaszon végeznek felújítási munkálatokat, összesen mintegy 35 kilométeren.

A főváros tervei szerint 2008-ban 58 útszakaszon végeznek felújítási munkálatokat, összesen mintegy 35 kilométeren. Kerényi László Sándor, a Fővárosi Önkormányzat közlekedési ügyosztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta, hogy a munkálatok két ütemben zajlanak majd, az első fázis napokon belül lekezdődhet és a második ütem várhatóan novemberre ér véget.

"Ezek kisebb-nagyobb útszakaszok, a teljesség igénye nélkül Alkotmány utcában a Bajcsy-Zsilinszky út és a Kossuth tér között, a Haller utcában a Nagyvárad tér és a Haller utca 82. között, a Mester utcában a Könyves Kálmán körút és a Vágóhíd utca között, a Hegyalja úton a BAH csomópont és a Németvölgyi út között. Az első ütem, ennek a 38 útszakasznak a felújítása bármikor indulhat. Az idei felújítási csomag befejezése november közepére várható" - hangsúlyozta.

Kerényi László Sándor beszélt arról is, hogy a főváros útjain jelenleg tapasztalható útlezárások még nem jelentik a projekt indulását, ezek amolyan megelőző munkálatok. Többségében közműfelújításokról van szó - mondta a Fővárosi Önkormányzat közlekedési ügyosztályvezetője.

"Bizonyos megelőző munkálatok már lekezdődtek, például a Hűvösvölgyi úton tart a közműfelújítás. A nagyberuházások környékén is folyik a munka" - tette hozzá.

Az idei útfelújítások mintegy 4-4,5 milliárd forintba kerülhetnek, ebből mintegy 2,5-3 milliárdot a főváros finanszíroz, a többit pályázati pénzekből teremtik elő. Kerényi László Sándor beszélt arról is, hogy a teljes beruházás végösszegét még nem lehet tudni, mert ahhoz szükség van a kivitelezők számításaira is.

Kerényi László Sándor hozzátette, hogy az útfelújítás lezárásokkal jár, de igyekeznek majd, hogy a legrosszabb esetben is csak félpályás korlátozásokkal végezzék a munkát. Hozzátette: a közösségi közlekedés elsőbbséget élvez majd.

Az I. ütemben megújuló útszakaszok:

1. I. Hunyadi J. út (16-os autóbusz útvonal)
2. II. Csatárka utca
3. III. Erdőalja út (Viharhegyi út - Királylaki út)
4. III. Királylaki út (Erdőalja út - Máramaros út)
5. III. Máramaros út (Királylaki - buszforduló)
6. IV. Baross u. (Fóti út - Erdősor u.)
7. IV. Szent Imre u. (Leiningen K. u. - Görgey A. u.)
8. V. Alkotmány u. (Bajcsy-Zs. út - Kossuth Lajos tér)
9. VIII. Csobánc u. (Diószegi Sámuel u. - Szeszgyár u.)
10. VIII. Mátyás tér (K-i oldal kész)
11. VIII. Kiss József u. (Rákóczi út - Népszínház u)
12. IX. Haller u. (Nagyvárad tér - Haller u. 82.)
13. IX. Mester u. (Könyves K. krt. - Vágóhíd u.)
14. X. Kada u. (Gergely u. - Gyömrői út)
15. X. Kada u. (Maglódi út - Óhegy u.)
16. XI. Hegyalja út (BAH csp. - Németvölgyi út)
17. XI. Németvölgyi út (Hegyalja u. - Érdi út)
18. XIII. Budai Nagy Antal u. (Pozsonyi u. - Hollán E. u.)
19. XIII. Hegedűs Gyula. u. (Csanády u. - Bessenyei u. - Tutaj u.)
20. XIV. Ifjúság útja (Kerepesi út - Stefánia út)
21. XIV. Öv u. (Mogyoródi út - Egressy út)
22. XIV. Stefánia út (Hungária krt. - Ajtósi Dürer sor)
23. XV. Bánkút u. - Vasutastelep (Szentmihályi út - Széchenyi u.)
24. XV. Bercsényi u. (Szerencs u. - Arany J. u.)
25. XV. Cserba E. u. (Vécsey u. - Telek u.)
26. XV. Rekettye u. (Kolozsvár u. - Rákos út)
27. XVI. Baross G. u. (Margit u. - Veres Péter út)
28. XVI. József u. (Bp. út - Csömöri út)
29. XVII. 525. Tér
30. XVII. Ananász u. (Ároktő u. - Naplás u.)
31. XVIII. Gilice tér
32. XVIII. Lakatos utca (Egressy - Jegenye fasor)
33. XIX. Kassa u. (Pozsony u. - Kolozsvár u.)
34. XIX. Zalaegerszeg u. (Határ út - Pannónia út)
35. XX. Kossuth Lajos u. (Helsinki út - Baross u.)
36. XXI. Erdőalja utca (Völgy u. - Szent István u.)
37. XXIII. Grassalkovich út szervizút (Batthyány u. - Fodrász u.)
38. VIII. Népszínház u. (Teleki tér - Fiumei út)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×