Infostart.hu
eur:
362.5
usd:
315.66
bux:
153271.56
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Gyurcsány: Ez lesz az első jelentős kormányátalakítás

A kormány jelentős átalakítására készül a miniszterelnök, de részleteket egyelőre nem mondott terveiről.

Gyurcsány Ferenc az ATV-ben annyit mondott: legfőbb célja, hogy a gazdaságpolitika központjába állítsa a fejlesztési ügyeket.

Hangsúlyozta: ez lesz az első jelentos kormányátalakítás, a korábbiak csak kiigazítások voltak. A miniszterelnök az MTI információjáról - amely szerint újra két államtitkár lesz a minisztériumokban - azt mondta: azon valóban gondolkodnak, hogy bizonyos tárcáknál több államtitkár legyen, ezzel egyidőben azonban máshol megszűnnek ezek a posztok, így összességében nem lesznek többen.

A kormányfő a miniszterjelöltek személyéről nem akart nyilatkozni, csak annyit mondott: a felkért tárcavezetok többsége nem az MSZP-frakcióból érkezik, és nem kötődik a szocialista párthoz.

Gyurcsány Ferenc azután beszélt erről, hogy a szabad demokraták rendkívüli küldöttgyűlése a koalícióból való kilépésről döntött. A kormányfő hangsúlyozta: a két párt 10 éves közös kormányzása sok eredményt hozott, de az utolsó 2 év nagyon nehéz volt, ami az országot és a politika szereplőit is megviselte.

Címlapról ajánljuk
Baka András: az ügyészség rossz állapotban van

Baka András: az ügyészség rossz állapotban van

Baka András jelölte legfőbb ügyésznek Szathmáry Zoltánt, majd napirend előtt felszólal az Országgyűlésben. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a felszólalás idején az ülésen, mert „illegitimnek” tekintik az államfőt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×