Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

"Ideje lenne fellépni a szélsőségesek ellen"

Magyarországon a civil társadalomban nincs elég erő, hogy hatásosan fellépjen a szélsőségek ellen, de az sem tisztázott, hogy mit tekint a széles közösség szélsőségességnek - mondta az Inforádiónak Tamás Pál szociológus. A Szociológiai Intézet igazgatója szerint szükség lenne az ellenállásra.

A hazai civil társadalom olyan gyenge, hogy nincs ereje a szélsőségekkel szembeni ellenállásra - mondta az InfoRádiónak a Szociológiai Intézet igazgatója.

Tamás Pál úgy véli: ezek a laza csoportok legfeljebb tiltakozó nyilatkozatokat tesznek közzé, más, nagyobb energiaigényű akciókra ebben a miliőben nincs gyakorlati lehetőség.

A szociológus szerint a magyar értelmiség tiltakozását a 80-as évek végén, a 90-es évek idején manifesztumok kibocsátásában látta, ez nem volt ugyanis fáradságos, az utcára vonulás azonban magában hordozta a személyes kockázatot is.

"Ebből következően lett az aláírás a magyar ellenállás kizárólagos technikája" - mondta Tamás Pál.

Nem tudjuk, ki az ellenség

A Szociológiai Intézet igazgatója szerint azért is nagyon nehéz széles körű tiltakozó akciókat szervezni, mert abban sincsen konszenzus a társadalom tagjai között, hogy ki a szélsőséges és ki nem.

Magyarországon nincsenek olyan jól szervezett, kemény, biztos ítélettel rendelkező csoportok, amelyek a neofasisztákkal vagy szélsőséges jobboldali erőkkel szemben hajlandóak lennének önbíráskodásra - mondta a szociológus.

Tamás Pál hozzátette: a szervezetek azt várják, hogy az állam lép majd a szélsőségesek ellen.

A Szociológiai Intézet igazgatója kijelentette: itt lenne az ideje, hogy a most már nyíltan fasiszta jellegű jelszavakkal felvonuló és erőt demonstráló csoportokkal szemben megnyilvánuljon az ellenállás.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×