Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
317.51
bux:
153726.57
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kármentesítik az Óbudai Gázgyárat

Mintegy 5 milliárd forintért a Fővárosi Gázműveknek kell kármentesítenie az Óbudai Gázgyár területét - döntött a napokban a főváros. Ikvai-Szabó Imre városfejlesztési főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a megtisztított területen egy Millenáris Parkhoz hasonló kulturális központot szeretnének létrehozni.

Hogy pontosan mikorra végeznek a kármentesítéssel, az a környezetvédelmi hatósághoz benyújtandó tervekből derül majd ki, ezek azonban még nem készültek el - mondta az InfoRádióban a főpolgármester-helyettes. Így egyelőre nem lehet tudni, hogy a gázmassza elszállítása mikorra fejeződik be.

Hosszú történet

A Gázgyár ügye már régóta húzódik. A terület épületei műemléki védettség alatt állnak, például a száraztisztító, egy földszintes, nagy belmagasságú csarnok, az óraház, ahol a gyárból kikerülő gáz mérését szolgáló órák voltak, a víz- és kátránytorony, valamint a villamos központ, ahol a gyár áramellátásáért felelős generátor található meg.

Az Északi összekötő vasúti hídtól délre fekvő Gázgyár egy 27 hektáros területen fekszik, építése 1910-ben kezdődött, és 1914 nyarán adták át. Az épületegyüttes vasúti összeköttetést is kapott. A kor legkorszerűbb technológiájával felszerelt gyár napi 250 ezer köbméter gázt termelt.

A gyár körül saját lakótelep is épült, valamint kiszolgáló épületek is készültek: a Munkástelep és a Tisztitelep.

Az üzemet 1984-ben zárták be véglet, miután a főváros már teljes egészében átállt a földgázra. 2004-ig a területen még végeztek adminisztratív munkát, ezt követően azonban a terület a főváros tulajdonába került.

Azóta számtalanszor vetődött fel a terület kulturális célokra való hasznosítása. Az Orbán-kormány idején műszaki-tudományos múzeumegyüttest terveztek ide, de az is felmerült, hogy ide költöztetik ki a Kossuth téren lévő Néprajzi Múzeumot.

Semmi változás

A Gázgyárral azóta sem történt semmi, annak ellenére, hogy a Gyurcsány-kormány a programjában is foglalkozott a terület hasznosításával.

A fővárosi közgyűlés 2005-ben fogadott el egy határozatot a Gázgyár fejlesztéséről, amely szerint rendezik a környezetet, a Duna-partot, és egy múzeumegyüttest hoznak létre a területen. Az illetékesek akkor azt nyilatkozták: a Gázgyár 2006-ban nyílhat meg a közönség előtt.

A mostani döntés értelmében a terület rekultiválását a Fővárosi Gázműveknek kell elvégeznie, mivel ez a cég a károkozó. A társaságnak ehhez egy rekultivációs tervet kell készítenie, és benyújtania a környezetvédelmi hatósághoz.

Az elszállításra, illetve megsemmisítésre váró gázmassza mennyiségét, csakúgy, mint a kármentesítés időtartamát, a szakhatósághoz benyújtandó terv tartalmazza majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján szerdán!

Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján szerdán!

Mi lenne, ha nem annuitásosan törlesztenénk a hiteleinket, hanem például a sokkal érdekesebb svájci gyakorlatokat követnénk? Mi vár az európai bankrendszerre és a tőkepiacra, ha teljesítjük a Draghi-jelentés elvárásait? Mit mondanak az ország pénzügyeiről a Pénzügyminisztérium és az MNB vezetői? És mit árulnak el a pénzügyek jövőjéről a mai fiatalok szokásai? Sok más mellett ezekről is szó lesz szerdán a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján, ahol mindenki ott lesz, aki számít a pénzügyekben, nem érdemes tehát lemaradni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×