Infostart.hu
eur:
364.15
usd:
325.42
bux:
144045.09
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Takács: A társadalmi nyomásgyakorlás nem elégséges

Azért van szükség a gyűlöletbeszéd elleni Polgári Törvénykönyv-módosításra, mert a társadalmi nyomásgyakorlás nem elégséges - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Takács Albert. Az igazságügyi és rendészeti miniszter kiemelte, hogy tájékozódni fog a tavaly őszi események miatt a Papp-jelentésben elmarasztalt rendőrök előléptetése ügyében. Hozzátette: csak akkor tartaná hibának a döntést, ha az érintettek súlyos mulasztást, kötelezettségszegést vagy bűncselekményt követtek volna el.

Tájékozódni fog a tavaly őszi események miatt a Papp-jelentésben elmarasztalt rendőrök előléptetése ügyében az igazságügyi és rendészeti miniszter. A Papp-bizottság jelentése szerint a tavaly október 23-ai tömegoszlatáskor szakmai hibákat elkövető hat parancsnok közül három nyugdíjba ment, hármat pedig előléptettek.

Takács Albert az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: csak akkor tartaná hibának a döntést, ha az érintettek súlyos mulasztást, kötelezettségszegést vagy bűncselekményt követtek volna el.

A tárcavezető közölte: eddig nem hallott olyan bizonyított jogsértésről, amely megakadályozhatta volna az előléptetést. Takács Albert hozzátette: a döntések felülvizsgálatának elrendelésére nincs hatásköre.

Egészében helyes volt, de történtek jogsértések

Az igazságügyi és rendészeti miniszter hangsúlyozta: a rendőrség egészének a tavaly őszi szereplése helyes volt, de ezen belül történtek jogsértések. Azok ellen a rendőrök ellen, akik bűncselekményt követtek el, vagy túllépték a hatáskörüket, az eljárást le kell folytatni - tette hozzá.

Takács Albert kiemelte: koalíciós egyeztetést tartanak a Polgári Törvénykönyv tervezett módosításáról. Elképzelhető, hogy még az idén hatályba lép a módosított jogszabály - mondta a tárcavezető.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter kifejtette: lehetővé tennék, hogy pert indítson annak a csoportnak bármely tagja, amelyet kirekesztő, gyalázkodó vagy fenyegető szóbeli támadás ér, emellett civil szervezetek, érdekképviseletek is kezdeményezhetnének eljárást. Azért van szükség a gyűlöletbeszéd elleni PTK-módosításra, mert a társadalmi nyomásgyakorlás nem elégséges - hangsúlyozta.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Újabb válság a Közel-Keleten: itt a következő Hormuz?

Újabb válság a Közel-Keleten: itt a következő Hormuz?

Már hallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a Szaúd-Arábiában kialakult helyzetről volt szó. A hormuzi után a Báb el-Mandeb-szoros is a világgazdaság fókuszába került, miután a jemeni húszi lázadók ezt a kereskedelmi fojtópontot is feszültség alá helyezték. Vendégünk volt Csicsmann László, a Corvinus Egyetem professzora, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. Adásunk második részében a friss építőipari adatokról volt szó: bár első ránézésre erős számokat látunk a régóta szenvedő szektorból, a mélyben továbbra is nagyon borús a helyzet. A témában Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke volt a vendégünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×