Infostart.hu
eur:
365.96
usd:
321.02
bux:
151796.24
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A Fidesz hat pontja

A Fidesz elnöksége szerint hat olyan pont van a kormány egészségügyi koncepciójában, amelyek mutatják, hogy az átalakítás után a betegek korlátozottan férhetnek majd hozzá az ellátáshoz.

Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke azt mondta: az elnökség szerint emelkedni fog a fizetendő társadalombiztosítás összege, és számítani kell arra is, hogy felborul az esélyegyenlőség az ellátásban.

Hangsúlyozta: a nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy a magánbiztosítók a bevételeik 20-25 százalékát fordítják a működésükre, míg a most működő állami biztosító mindössze 2-3 százalékot költ erre. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy ugyanazt a színvonalat csak emelkedő járulákok mellett tudják tartani.

"Az az alapjog, amit az elmúlt években, évtizedekben garantált nekünk a magyar egészségbiztosítási rendszer, sőt (...) a magyar alkotmány is (....), a kormány koncepcióváltása miatt a jövőben ahhoz fog vezetni, hogy a társadalom végzetes és végleges módon ketté szakad. Hat olyan pontot találtunk a kormány koncepciójában, amely azt valósítja meg, hogy a betegek ellátáshoz való hozzáférését valamilyen szempontból korlátozni fogja" - fogalmazott a Fidesz alelnöke.

Varga Mihály hozzátette: a legjobban kereső 10-15 százalékon kívül mindenki más ellátása veszélybe kerül.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: ezek alapján a Fidesz elnöksége úgy véli: a jövőben az egészségügyi ellátás nem jog, hanem kiváltság lesz.

MSZP: marad az egységes járulékfizetés

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint a társadalombiztosítási-rendszer átalakítása után is egységes járulékfizetés lesz, a jelenlegi mérték pedig nem növekszik.

Kökény Mihály az InfoRádiónak azt mondta: a stratégiai befektetők a hatékonyabb működés miatt lépnek be az egészségügyi rendszerbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Két év után újra lélektani küszöböt lépett át az amerikai jelzáloghitelek kamata. Az, hogy meghaladja a 7 százalékot, fékezi az ingatlanpiacot, a vásárlási kedvet és így az amerikai gazdaságot. Közben erősödik a dollár, ami világszerte drágulást okoz. Továbbá, a kamat megugrása az félidős választásokra is kihathat.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×