Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Zsanett-ügy: nem lesz újabb DNS-vizsgálat

Nem adott helyt az újabb hemogenetikus szakértő kirendelésére vonatkozó indítványnak az ügyészség a Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben - erősítette meg az MTI-nek az Index hírportál információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Az a vizsgálat a bevett a nemzetközi gyakorlatban, amelyet korábban elvégeztek az ügyben - mondta el Morvai Attila. Hozzátette: a sértett jogi képviselője által javasolt, úgynevezett mitokondriális módszert csak kivételes esetekben alkalmazzák.

Az Egészségügyi Minisztérium erre vonatkozó módszertani ajánlása szerint akkor kell használni, ha egy bomlásnak indult mintát kell elemezni, vagy ha anya és gyermeke közötti rokoni kapcsolat megállapításáról van szó. A folyamatban levő eljárás azonban nem ilyen jellegű.

A főügyészségi szóvivő a sértett jogi képviselőjének másik beadványával kapcsolatban azt mondta: erről a nyomozóhatóság a jövő héten dönt. Ebben a jogi képviselő azt kérte, hogy vizsgálják meg a sértett vendéghaját, azt vessék össze az ügyben meggyanúsított rendőrök szolgálati autójában talált hajszálakkal, mert ez bizonyítékul szolgálhat arra, hogy a 21 éves lány ült a kocsiban.

A 21 éves sértett azért tett feljelentést, mert állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében.

Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×