Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Szili félfordulatot ígér

A kormány reformpolitikájában várható félfordulatról beszélt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjújában.

Szili Katalin hangsúlyozta: a reformok társadalmi elfogadtatása érdekében most kell felmutatni, mi lesz a folyamat vége, hogyan alakulnak az egyes rétegek terhei, ki és milyen arányban viseli az átalakítások költségeit.

"El kell fogadtatnunk a társadalommal, ráerőszakolni nem lehet. A politikánk ezért módosításra szorul, ez a kritika a frakcióban is erőteljesen megfogalmazódott. Úgy látom, épp a változtatások végig vitele érdekében, van is eltökéltség erre a félfordulatra" - jelentette ki.

Félfordulaton a házelnök többek között érti, hogy a jövőben más, időigényesebb, de többszöri és szélesebb körű egyeztetési szisztéma lesz. Szerinte az elmúlt hetekben kívülről úgy tűnt, "mintha háromféle akarat lenne: a szocialistáké, a szabad demokratáké és a kormányé. Így nem csoda, ha a döntési alternatívákat azok is idegenül fogadták, akiknek meg kellett volna szavazniuk."

A kormányzati félfordulatot Szili Katalin nem Gyurcsány Ferenc kormányfő pozíciójának gyengüléseként és a szocialista pártvezetés erősödéseként értékelte elsősorban, fontosabbnak nevezte a társadalom figyelmeztető jelzéseit, azt, hogy a szocialista képviselők választókörzetükből "számos olyan impulzust kaptak, amelyből kiderült, hogy muszáj változtatni".

Szerinte figyelni kell a közvélemény-kutatások trendjeire, és figyelmeztető jelnek tartja, hogy az MSZP népszerűsége tizennyolc százalék körül van, ahogyan azt is, hogy a debreceni önkormányzati választáson a szocialisták jelöltje nemrég csak tizenöt százalékot kapott.

Szili Katalin az interjúban elmondta azt is, már nem érzi kudarcnak, hogy nem választották meg köztársasági elnöknek és hangsúlyozta: nem szervez szociáldemokrata pártot.

Több mint sajátságosnak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc éppen akkor sorolta a négy legjelentősebb olyan szocialista politikus közé, aki alkalmas arra, hogy átvegye tőle a kormány vezetését, amikor mindegyiküket az őszödi beszéd lehetséges kiszivárogtatóiként nevezték meg.

"Én nem szoktam intrikálni, sem a saját fészkembe piszkítani. Ám azt senki sem veheti el tőlem, hogy gondolkodjak, írjak, beszéljek, mégpedig hitem és elkötelezettségem szerint. Ez ma talán nem divatos, de ebben én már csak ilyen vagyok" - fűzte hozzá.

A kritikák és a megjegyzések - mint mondta - önmagukban nem ingatják meg, de azért nem gondolta volna, hogy gúnyosan "népnemzeti" politikusnak kiáltják ki.

"Alighanem a köztársasági elnökválasztási fiaskónak köszönhetően szorultam be ebbe a sarokba, bár ma már ezt sem gondolom kudarcnak. Már szívesen vállalom, ha nem is felejtem el, hogy kezdetben címkeként ragasztották rám" - hangoztatta a házelnök.

Arra a felvetésre, hogy gondol-e még a köztársasági elnöki pozíció betöltésére, azt mondta: most a parlament elnöke, és nem foglalkozik azzal, mi lesz 2010-ben.

Szili Katalin kijelentette azt is, nem szervez szociáldemokrata pártot, ugyanakkor arra figyelmeztetett: "ha folytatódik az elidegenedés a társadalomtól, akkor a kialakuló űrbe nyílván beléphet egy új erő".

Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×