Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

"Tíz-húsz évet visszamentünk az időben"

A gyógyászati segédeszközökre fordított pénzösszeg, és a támogatási kulcsok emelését kéri a kormánytól több betegszervezet és az orvostechnikai eszközöket gyártók illetve forgalmazók. Az Egészségügyi Minisztérium szerint szükséges a korrekció, a tárca szakállamtitkára mihamarabbi megoldást ígért.

A gyógyászati segédeszközök támogatásának decemberi csökkentésével a betegek terhei a többszörösére emelkedtek a betegszervezetek képviselői szerint.

Az orvostechnikai eszközök gyártóinak és forgalmazóinak szövetsége úgy becsüli: a betegek éves költsége 100-150 ezer forinttal emelkedett.

Hornyák László a szervezet elnöke azt mondta: a legnagyobb gond, hogy az ellátás ellehetetlenült, illetve, hogy a reform céljaival az intézkedések alapvetően ellentétesek.

"Nagyon sok beteg küzd krónikus sebekkel. Ezekre nagyon korszerű kötszerek vannak, vízalapú, hidroaktív kötszercsalád, ami hatalmas áttörés volt, hiszen a beteg például zuhanyozni tud a sebbel. A betegek a támogatás változása után ezt nem tudták megvenni. Gyakorlatilag 10-20 évet visszamentünk az időben, amikor csak a pólya volt, ami ha megszárad, beleszárad a sebbe. Nagyon sok területen nem bírták kifizetni" - fogalmazott Hornyák László.

Baraczka Mariann, az egészségügyi minisztérium szakállamtitkára elismerte, hogy korrekcióra szükség van, az lnfoRádió kérdésére elmondta: a december óta 70 és 50 százalékra csökkentett 85 százalékos támogatáson változtatnak. Egyes termékeknél emelik a kulcsokat.

"Gőzerővel számolunk. Minden támogatás növelés a forgalom növekedésével jár együtt. Ezt be kell kalkulálni a végösszegbe. Nekünk is az a célunk, hogy ott nőjön a támogatás, ahol az ténylegesen szükséges" - mondta Baraczka Mariann.

A betegszervezetek szerint a támogatási kulcsok csökkentése a fogyatékkal élőket és a megváltozott munkaképességűeket sújtja a leginkább.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×