Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Unokája emlékezett Nagy Imre halálára

Zártkörű megemlékezést tartottak Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai kivégzésének 49. évfordulóját megelőző napon, pénteken. Nagy Imre unokája meghívta a parlamenti pártok vezetőit, akik közül az MSZP, az SZDSZ és az MDF elnöke részt vett az eseményen, Orbán Viktor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP vezetje egyéb programjaik miatt nem tudtak megjelenni. Nagy Imre unokája az InfoRádiónak azt mondta: mártírjaink halálának az a legfontosabb üzenete, hogy a nemzet egysége nélkül nem jutunk előre.

"Mint minden évben, az idén is elgondolkodtam afelől, hogy igazából volt-e értelme a jelen helyzetet nézve az ő haláluknak" - mondta az InfoRádiónak Nagy Imre néhai miniszterelnök unokája, aki szerint akkor állíthatnánk, hogy megtettünk mindent mártírjainkért, ha a mostani megosztottságot legalább enyhíteni próbálnánk.

Jánosi Katalin hozzátette: próbálta a gyász hangulatát és az emlékezés méltóságát arra felhasználni, hogy a parlamenti pártok vezetőit egy főhajtás erejéig összehozza, és azt remélte, hogy léteznek még olyan értékek, amelyek a hétköznapi csatározások fölött állnak.

A zártkörű, csendes megemlékezésen László atya mondott beszédet, a pártelnökök megtekintették a Nagy Imre-házat, megörökítették gondolataikat az emlékkönyvben, majd egyetlen közös koszorúval emlékeztek a mártírokra - közölte az egykori miniszterelnök unokája.

Jánosi Katalin bízik abban, hogy nagyapja halálának ötvenedik évfordulóján minden parlamenti párt elnöke megjelenik.

Hozzáfűzte: fontos, hogy az emberek együtt próbálják meg az előttük álló nehéz feladatokat megoldani, és békében éljenek egymással.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×