Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Stumpf: Mindenki "kiszolgáltatott Gyurcsány szűkebb környezetének"

Stumpf István szerint Magyarországon válságban van a parlamentarizmus. A Századvég Alapítvány elnöke egy konferencián állítását azzal indokolta, hogy lecsökkent az Országgyűlés ellenőrző szerepe, és a pártok között nincsen meg a kényszer a konszenzusra. Tölgyessy Péter ugyanakkor úgy véli, nem a parlamentarizmus van válságban, hanem a társadalom. A politikai elemző kiemelte, hogy a kormányzatban is csak a magyar társadalom problémái mutatkoznak meg.

A hatalmi ágak egyensúlyában eltolódás jött létre a végrehajtó hatalom javára - vélekedett Stumpf István a Nemzeti Kör "Legalitás és legitimitás" című konferenciáján.

A Századvég Alapítvány elnöke kiemelte: az elmúlt egy évben erős, centralizált hatalom jött létre a Miniszterelnöki Hivatalban és a kormányfő körül. Az egész magyar politikai élet kiszolgáltatott annak, hogy a miniszterelnök szűkebb környezetében milyen döntések születnek - tette hozzá.

Stumpf István szerint ebben a helyzetben a parlamentnek kevés lehetősége van, hogy érdemben korlátozza a kormányzati döntéshozatali mechanizmus esetleges negatívumait.

A volt kancelláriaminiszter elmondta, hogy szélesebb bázisra kellene helyezni a politikát, és nagyobb részvételt kellene biztosítani a szakmai szervezeteknek.

Az egész politikai szerkezet újragondolása sem ördögtől való ötlet - emelte ki a Századvég Alapítvány elnöke. Megfontolandó a második kamara létrehozása, valamint a köztársasági elnök ciklusokon átnyúló mandátummal való felruházása.Nagyobb a baj annál, hogy az alkotmány módosításával lehetne ezen segíteni - emelte ki Tölgyessy Péter. Az alkotmányjogász a Nemzeti Kör "Legalitás és legitimitás" című konferenciáján közölte: nem a magyar alkotmányos berendezkedés van válságban, hanem az egész ország és politika.

Nemcsak a kormány, az egész társadalom sem normakövető - hangsúlyozta a politikai elemző. Hozzátette: a magyar társadalom gondjai mutatkoznak meg a politikában is.

A magyar társadalom tapasztalata az, hogy dolgozik, de a történelem átzúdul rajta, így erős a hajlam arra az érzésre, hogy más a felelős az életünkért - vélekedett Tölgyessy Péter.

A politikai elemző szerint a magyar a világ egyik legelégedetlenebb társadalma, így jó és könnyű elhinni, hogy a frusztráltságot a politikusok okozzák.

A nyugati jólétet lehetetlen elérni egyik napról a másikra - mondta az alkotmányjogász. Hozzátette: ha nagy államot akarunk nagy újraelosztással, akkor ehhez meg kell fizetni az adókat.

Szerző: Kaposi Dávid

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Mekkora ütést kapna Amerika, ha megtorpanna az AI-boom?

Mekkora ütést kapna Amerika, ha megtorpanna az AI-boom?

Az AI-rali két legnagyobb kockázata a beruházási költekezés megtorpanása és a tartósan magas kamatkörnyezet – különösen, ha egyszerre jelentkeznek. Öt technológiai óriás idei beruházása megközelítheti a 800 milliárd dollárt, ami az amerikai GDP közel 2,5 százalékának felel meg, így e vállalatok döntései már makrogazdasági súlyúak. Egy komolyabb AI-csalódás a tőzsdei korrekción túl a beszállítói láncokat, a munkaerőpiacot és a hitelezést is megrendíthetné, miközben az energiaválság és a tartós infláció megkötné a Fed kezét. A cikk gondolatkísérlete azt vizsgálja, hol húzódik a határ egy kellemetlen tőzsdei korrekció és az egész amerikai gazdaságot megrázó visszaesés között.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×