Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Több hónapot kell várni a lombikbébi-kezelésre

Drasztikusan megnőtt a várakozási idő Budapesten, a lombikbébi programban - értesült több forrásból az InfoRádió. A Nyírő Gyula Kórház ugyanis már nem végezhet ilyen beavatkozást, holott korábban csaknem négyszáz párnak nyújtott segítséget évente.

Laborczy Éva, a Lombikbaba Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke megerősítette az információt. Közlése szerint sorra kapják a telefonhívásokat a kétségbeesett meddő pároktól, akiknek az eddigi néhány hét helyett hónapokig kell várniuk, hogy belekezdhessenek a drága és kockázatos mesterséges megtermékenyítési programba.

A várakozási idő azért lett hosszabb, mert a Nyírő Gyula Kórház támogatás hiányában már nem végezhet meddőségi kezeléseket, sokan viszont éppen most jelentkeznek, mert tartanak attól, hogy az Egészségügyi Minisztérium valóra váltja korábbi tervét, és a társadalombiztosítás a mostani öt helyett csak két beavatkozást finanszíroz majd.

A Budai Meddőségi Centrum főorvosa az InfoRádióban megerősítette, hogy Budapesten idén 400-zal kevesebb beavatkozást végeznek, mint tavaly. Elmondta, hogy korábban legfeljebb hat hetet kellett várni a bejelentkezéstől az első konzultációig, most azonban három hónapot.

A budai centrum által végezhető beavatkozások száma azonban nem csökkent, idén is nagyjából 1100-at tudnak majd elvégezni. Igaz, a kapacitás nem emelkedik, így több százan ellátatlanul maradnak a fővárosban.

Elmondta azt is, hogy míg az ugyanannyi lakossal rendelkező Csehországban évente 10 ezer 500 lombikbébi beavatkozást végeznek, addig Magyarországon csak 7 ezerre jut pénz, és most még ez is csökkent négyszázzal.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×